Létezett az életemben egy négylábú barát, aki nálunk családtagnak számított. 15 éven át hűséges társam volt. Még idős korában is játékos, mindenre kapható tappancsos, pedig már nagyothallott. Olyannyira, hogy már a szavakat sem igen hallotta, úgyhogy tizenévesen tanulta meg a kézjeleket, s utána ezekkel tudtam irányítani. Nála hűségesebb barátom soha nem volt.
Ezt a novellát vagy nevezzük inkább mese-novellának mégis csak az élet ihlette. Megpróbáltam belebújni az ő bőrébe és elmesélni azokat az érzéseket, amiket egymás iránt éreztünk...
Bombicz Judit - Vacak emlékére
A szeretet él és örökké élni fog...
Vége….
A mai napon bevégeztetett. Elindultam az örök vadászmezőkre, ahol nincs fájdalom, nincs betegség, csak szeretet és boldogság létezik. Oda, ahol találkozom az őseimmel. Csak azt sajnálom, hogy a családom, a befogadó családom most szomorú. Tudom, hogy a gazdám könnyeket is ejtett értem, tudom, értékelte, hogy kitartottam addig a napig, amikor hazaérkezett. Tudom, hogy nehéz szívvel egyezett bele a megmásíthatatlanba, s hogy nagyon fájt neki, hogy el kell engednie. Nem ember voltam, mégis úgy szeretett, mintha egy lennék a családtagjai közül. Ahogy az is voltam.
Viccesen mindig Szőrmóknak hívott a vastag bundám miatt, vagy éppen Kopogó Szellemnek, mert amikor megláttam őt hazajönni, boldogságomban a farkammal kopogtam a bejárati ajtón, ahol őt vártam minden nap. Tudtam már a napi rutint.
Amikor elindult dolgozni, a kapuig kísértem, és vártam, hogy megfordulva benyúljon a kapu léceinek résén és még egyszer megsimogasson. Estig vártam, hogy visszatérjen. Amikor meghallottam a lépteit, már tudtam, megérkezett az, akit feltétel nélkül, rajongásig szerettem. Belépett a kapun, de már onnan hozzám beszélt. Boldogan siettem elé, és megkaptam a nekem járó simogatást és becézést. Ő belépett a bejárati ajtón, amit becsukott maga után, de tudtam, nem fog magamra hagyni. Tudtam, csak néhány percet kell várnom, és visszatér azzal a nasival, amit annyira szerettem. S ha éppen nem volt a dobozban több, akkor is keresett valami nekem valót a hűtőszekrényben, és azzal tért vissza hozzám, pedig fáradt volt, és alig várta, hogy kicsit pihenhessen. Megvárta, amíg megettem, megsimogatta a fejemet, a nyakamat, néha összeérintettük a homlokunkat, és utána visszatért a lakásba, és tette a dolgát. Nem voltam magányos, hiszen ott volt nekem ő is, a család többi tagja is. Igaz, a kertben főleg egyedül voltam, de az volt az én otthonom, a birodalmam. Vigyáztam rá, és megvédtem volna bárki ellen, aki ártani akart volna.
A vihartól nagyon féltem, a dörgést, villámlást nem nekem találták ki. Olyankor leginkább a hátsó udvarba zártak, de tudtam, hogy az én érdekemben tették, hiszen ott védett helyem volt az épületben, el tudtam bújni. Ha kint maradok, bőrig ázom, hiszen a bokrok alatt feküdtem volna, és remegve vártam volna, hogy elvonuljon a vihar.
A mai napon is nagyon boldog voltam, amikor gazdim megérkezett. Néhány napig pihenni volt a másik családjánál. Tudom, hogy sokszor eszébe jutottam, mert éreztem. Ahogy ő is eszembe jutott, pedig nekem már fájdalmaim voltak, de ő erről nem tudhatott. Ha beszélni tudtam volna, még az utolsó percben is elmondtam volna neki, mennyire szeretem. De sajnos nem tudtam beszélni sosem, csak a szemeimmel néztem rá, mielőtt az életem véget ért volna. Tudom, hogy ő kiolvasott mindent a szemeimből. Mindig azt mondta, meleg, csokibarna szemeim vannak, és minden érzelmem megjelenik bennük. Volt, hogy nagyon közel hajolt hozzám, és farkasszemet néztünk egymással. Mindig én fordultam el, és ő nevetett. Nagyon szerettem, amikor nevetett, mert az jó érzéssel töltött el engem is. Azt is szerettem, amikor zenét hallgatott. Nem igazán tudom megmagyarázni, mit jelent a szó, zene, de azt tudom, hogy olyankor mindig jól éreztem magam, és mindig az ablaka előtt feküdtem, hallgatózva, hogy egy hangot se mulasszak el.
Az utolsó előtti pillanatban is ránéztem, ő megsimogatta a fejemet, és tudtam, ez a végső búcsúnk, hiszen könnyeket láttam a szemében. Eljött az időm, nekem muszáj mennem egy olyan útra, ahová ő nem kísérhet már el engem. Fájt a szívem miatta, de legbelül örültem, hogy megszabadulok a fájdalomtól, amit a testemben éreztem. Tudom, hogy sosem fog elfelejteni a gazdám, ahogy én sem fogom elfelejteni őt soha. Mi már összetartozunk, örökre. Akkor is, ha a testem úgy döntött, eljött az ideje, hogy kiengedje magából kutyalelkemet.
A lelkem, a szeretetem, a hűségem és ragaszkodásom mindig veletek marad, akkor is, amikor a testem már az enyészeté lesz. Mert a szeretet örök, és soha nem múlik el. Csak emlékezzetek rám úgy, amilyen voltam. Emlékezzetek az együtt töltött percekre, órákra, napokra és évekre.
Tizenöt évet töltöttünk együtt jóban, rosszban, nyárban és télben. Boldog vagyok, hogy veletek tölthettem ezt az időt, mert jó életem volt, hiszen szerettetek és fontos voltam számotokra.
Hallottam, amikor az orvos azt mondta, végelgyengülés. Csak napok lennének hátra, tele fájdalommal. S te nem engedted, hogy tovább szenvedjek. Nehéz döntést hoztál, de úgy érzem, jól döntöttél. Nekem most már minden jó és könnyű. Semmi nem fáj, s a lelkem szabadon szárnyal egy új létezés felé.
Az életemnek eljött a vége, s nem tehettél ez ellen te sem, semmit. Bármennyire szeretted volna, ez az élet rendje. Bármennyire fáj, így van jól.
Gyászolj meg, gondolj rám sokat és soha ne felejts el! De, ahogy az orvos is mondta, ne maradj sokáig kutya nélkül, mert a gyógyuláshoz szükséged van rá. S mivel nagyon szeretlek, azt akarom, hogy boldog legyél. Fogadj örökbe egy új kiskutyát, s amikor ránézel, majd engem is láthatsz benne. Ő ugyanúgy szeretni fog, ahogy én tettem. Csak soha ne felejts el engem, mert én sem felejtelek el téged soha! A kapcsolatunk örökre szólt!
Most már nem fáj semmi. Eljött az utolsó pillanat, kezd egyre sötétebb lenni. Olyan, mintha kicsit zuhannék, aztán minden teljesen elsötétül. Távolról még hallok egy-két hangfoszlányt, amit az orvos mond Apukádnak, aztán ez is megszűnik, és távolodni kezd tőlem minden.
Vége van… vagy éppen most kezdődik el valami új, amit még nem ismerünk, s amit csak akkor tudhatunk meg, amikor befejezzük földi létünket. Emberek, kutyák, egyaránt. Ne félj, most már minden jó!
Szerettelek…. Szeretlek… Szeretni foglak, gazdi!.... Tudom, hogy te is, ugyanúgy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése