NOVELLÁIM - A Fantázia Könyvtára (mese-fantasy)

 Ezt a mese-fantasyt egy olyan könyvtárról írtam, amilyenben én is szívesen elbóklásznék időnként. Remélem, ti is! :)

Bombicz Judit - A Fantázia Könyvtára

Valahol, a világ egy eldugott, alig ismert szegletében állt egy hatalmas, kupolás épület, amiről nagyon kevés ember tudott. Csak az illetékesek és beavatottak ismerték. Ez az épület a Fantázia Könyvtára nevet kapta.

A könyvtár egyetlen hatalmas teremből állt. A falak mentén tömött sorokban álltak a könyvekkel megpakolt polcok. Olyan sok kötet volt itt, hogy ezek a polcok szinte roskadoztak a sok olvasnivalótól.

A könyvtárat néhány varázsló felügyelte, gondozta. Ők voltak azok, akik teljesen elkötelezték magukat ennek a varázslatos helynek. Ha az a sokmilliárdnyi ember ismerte volna, tudták volna, hogy merre találják, biztosan megrohamozták volna. Jobb volt azonban így, hogy kevesen ismerték, hiszen így akár hosszú évszázadokig is fenn tudott, tud majd maradni.

A könyvtár gondnokai szinte megszólalásig hasonlítottak azokhoz a varázslókhoz, akikről a mesékben olvashattatok. Sötét színű talárokban jártak, némelyik csúcsos süveget is viselt. Abban viszont mind megegyeztek, hogy hosszú, ősz szakálluk szinte a földet súrolta járás közben, a korukat mégsem tudta volna senki megállapítani. Külsőre kortalanok voltak.

A varázslók vezetője Morimor, mindegyikük közül a legidősebb volt. Kicsi gyermek kora óta erre a hivatásra készült. Imádta a könyveket. Az érintésüket, az illatukat. Élvezte, amikor egy-egy történet elrepítette őt egy teljesen másik világba. Nem azt látta, amit ismert, hanem ismeretlen dolgokkal találkozott, néha olyasmikkel is, amik létezésére a legvadabb álmaiban sem számított.

Vezető csak abból lehetett, aki biztosan ellent tudott állni a könyvek csábításának. S hogy ez mi volt? Egy varázslatos, de mégis nagyon veszélyes tulajdonság.

Aki a kezébe vett egy könyvet és elkezdte olvasni, egyik pillanatról a másikra a történetben találta magát. Viszont nem volt egyszerű kilépni belőle. Ha valakit nagyon elcsábított egy-egy történet, sokszor úgy döntött, hogy nem tér vissza a való világba, hanem a történet szereplőivel együtt folytatja életét, ami nem is élet volt, csak egy illúzió.

Nem véletlenül volt az épület mögött egy hatalmas temető. Amikor a történetekben rekedt embereknek lejárt a földi létre kiszabott idejük, a könyvben is elhunytak. Ekkor azonban a könyv kivetette magából élettelen testüket, s a varázslók dolga volt, hogy eltemessék őket.

Rengeteg eltűntként nyilvántartott embert ezért nem találtak meg keresőik, hiszen kinek jutna eszébe egy könyvben keresni eltűnt szeretteit. Kinek jutna eszébe, hogy létezik egy hely, ahol az emberek önszántukból kiléphetnek a földi létből és egy már megírt történetben élhetnek tovább? Azt hiszem, senki nem gondolna erre az eshetőségre és mégis létezik.

Természetesen nem mindenki volt ilyen gyenge, aki beleolvasott a könyvekbe. Nagyon sokan visszatérő vendégei voltak ennek a Könyvtárnak. Azok, akik erős akarattal, családjuk iránti hatalmas szeretettel voltak tele, s akik nagyon is szerették való életüket. Nekik csak ideig-óráig volt szükségük erre a varázslatra. Addig, amíg újra feltöltődtek plusz energiákkal, boldogsággal, örömmel, s így újra belevethették magukat mindennapjaikba. Morimor is ilyen varázsló volt. Hosszú élete alatt szinte már mindegyik történetben járt, mindegyik könyvet a kezében tartotta, de soha, egyiket sem találta annyira végzetesen vonzónak, hogy benne is maradjon. Tudta, rá van szüksége a Könyvtárnak, hogy fennmaradhasson és boldogságot, vagy éppen illúziót adhasson azoknak, akiknek erre szüksége volt.

Voltak itt mesék, fantázia történetek, romantikus vagy éppen kosztümös könyvek. Mindenki megtalálhatta a neki tetszőt, de mindenki tudta, ha nem elég erős, akár benne is rekedhet élete végéig a történetekben. Mégis vállalták a veszélyt, csak hogy eljuthassanak olyan helyekre, amikről néha még álmodni sem nagyon mertek.

Volt, aki a mesék varázslatos világába vágyott, volt, aki a tenger mélyére vagy éppen a sivatagba.

Egy azonban biztos. Akár visszajött valaki a történetekből, akár benne maradt, a Könyvtár mindenkinek boldog időszakot adott, amiért hálásak voltak a beavatottak.

Amikor írok, vagy éppen olvasok, néha elgondolkodom, szeretnék-e abban a történetben élni, amivel éppen foglalkozom. Furcsa, mert bármennyire szeretem ezeket, s egy ideig nagyon jól érzem magam bennük, valós életemet mégsem cserélném el egy fantázia szülte, sokszor nagyon valótlan világra.

Morimor is tudta, ha nem is minden perce boldog az életének, mégis a való világ sokszor szebb dolgokat tud produkálni, szebb élményeket tud adni, mint a könyvekben leírt világok. Ennek ellenére a könyvek elkötelezett híveként mindig olvasásra buzdított mindenkit, hiszen könyvek nem csak a Fantázia Könyvtárában léteztek és léteznek, hanem a világ minden táján, ahol érdeklődő, új tudásra szomjas emberek léteznek.

Ahány történetet elolvasol, annyi életet élhetsz, annyi kalandban lehet részed, még ha nem is a valóságban. A könyvekre, az irodalomra szüksége van az emberiségnek. Minél többen olvasnak, annál biztosabb, hogy a könyvek, a történetek, a mesék nem csak a Fantázia Könyvtárában fognak fennmaradni, hanem a való életben is, ahol örömet és tudást hozhatnak minden ember életébe.