BLOG - Írói nehézségek

 

 Kaptam egy kérdést, ami így hangzik:   

Az én mesekönyveim miért csak a kiadómnál (NewLine Kiadó) és nálam kaphatók, miért nem lehet megvásárolni a nagy terjesztőknél? Például a Librinél, Liránál, Bookline-nál?

Nos a válasz roppant egyszerű, viszont két részből áll.

     1/ A mesekönyvek nyomdai költsége iszonyatosan magas, így nem tudok olyan nagy példányszámot készíttetni belőlük, mint amekkorát a regényekből tudnak mások. Nem szeretek nyilvánosan a számokkal dobálózni, de most ideírom. A tavalyi (2022-ben megjelent) 150 példányszámú mesekönyvem összköltsége hozzávetőlegesen 570.000,- Ft körül volt úgy, hogy a belső oldalak grafikai szerkesztését én magam csinálom/csináltam. Alacsony példányszámból képtelenség a nagy terjesztőkhöz is küldeni. S hogy miért, az kiderül a válasz második részéből.

     2/ Addig, amíg a saját könyveimet én terjesztem, nálam lehet megvásárolni, addig az eladási ár teljes egésze hozzám kerül. Természetesen a kiállított számlák alapján ebből a bejövő összegből én még adózom is a NAV felé. Tehát így sem marad az enyém a teljes összeg, de még mindig ez a legjutányosabb megoldás.
A kiadóm webshopjában is lehet kapni a könyveimet, s bár ott az eladási árból a jogdíj az enyém, még mindig aránylag jó rész kerül át hozzám. Ezzel szemben a nagy terjesztőknél nem kevés százalék az, amit levesznek az árból, s csak jóval kevesebb jutna el hozzám. Igaz, nem ebből élek, de a megvásárolt könyveim befolyó összegét forgatom vissza egy következő könyv kiadására. Mivel még ez a 150 példány sem fogy el gyorsan, így nyilvánvalóan áll benne a pénzem, s egy következő könyv kiadásához plusz pénzt kell valahogyan gyűjtenem.

  Persze, Magyarországon is léteznek hagyományos könyvkiadók, ahol nem az író pénztárcája bánja a költségeket, de nagyon kevés van belőlük és ami még fontosabb, hogy ezekhez a kiadókhoz iszonyatosan nehéz bekerülni. Manapság már nagyon sok író alkot, így nem mindenki tűnik fel egy nagyobb kiadónak. Nem mindegyik nagy kiadó indít pályázatokat, ahol esetleg nevezni lehetne egy-egy kéziratot, ezért nem könnyű megmutatni magunkat. Pedig minden írónak ez lenne az ideális. Ha hagyományos módon jelenhetnének meg a könyvei, nem saját magának kéne élére állítani a forintjait, ha meg szeretné mutatni az írásait, ha azt szeretné, hogy  a könyvei az olvasók polcain sorakozzanak.

     Sajnos, Magyarországon a könyvkiadás ilyen téren nagyon gyerekcipőben jár, pedig nem most kezdődtek az alkotások megjelenései. Az írás véleményem szerint egy külön szakma, hiszen nem alkalmas bárki arra, hogy mások számára élvezhető, emészthető írásokat hozzon létre. Mégsincs az őt megillető helyen, nem igazán kapunk elismerést szakmai, vagy éppen állami körökben. Pedig itt lenne az ideje, hiszen irodalmat tanulunk az iskolákban, az irodalom része az általános vagy éppen szakmai műveltségünknek. Az írásainkkal, történeteinkkel adunk és nem elveszünk a társadalomtól. Új értékeket hozunk létre, amik jó esetben nagyon hosszú időn át fennmaradnak majd.

     Az írókat, költőket még életükben kellene elismerni, amikor még ők is örülhetnek ennek, amikor büszkék lehetnek arra, amit létrehoztak – valljuk be – a semmiből. Tény, hogy vannak jobb és kevésbé jobb, sőt akár rossz írók is, de azt, aki értéket teremt, minden tekintetben ideje lenne elismeréssel illetnie a társadalomnak. Egy írás is van olyan jó és szerethető, mint egy festmény, egy fotó vagy éppen egy csodálatos szobor. Ideje lenne valóban teret adni a magyar kortárs íróknak, költőknek, akik szívüket-lelküket, saját maguk egy részét is belecsempészik alkotásaikba.

     Tény, hogy rengeteg naggyá tett költőnk, írónk élt ebben a hazában, de a mai kortárs írók, költők, mi is itt vagyunk, s mindannyian arra törekszünk, hogy a társadalom hasznára váljunk, megpróbáljuk írásainkkal jobbá, élhetőbbé tenni ezt a világot. Ehhez azonban az egész emberiség segítsége kell, hogy a felnövekvő nemzedék ismét értéknek tekintse az irodalmat, ami jobbá, megértőbbé, elfogadóbbá, szeretetteljesebbé, őszintébbé és még nagyon sok mássá teheti az embereket.