MESÉIM - Télapó ajándéka

Ezt a mesét 2008-ban írtam, s ez volt az első, nyomtatásban megjelenő írásom. Illusztrációk nélkül, csak a szöveg olvasható volt a Havakba égetett szavak című antológiában, mely az Accordia Kiadó gondozásában jelent meg. Azt hiszem, ez volt az a mérföldkő, amikor eldöntöttem, belőlem márpedig meseíró lesz. Nem adtam fel, mára pedig már az írást a hivatásomnak érzem, mintha erre születtem volna. 

Ezzel a mesével kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog, meghitt Karácsonyt!

(Az illusztrációkat mesterséges intelligenciával készítettem!)

 

 

 Bombicz Judit - Télapó ajándéka

 

Történetünk nagyon régen játszódik. Azidőtájt, amikor még hittek az emberek a csodákban. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is.

Ebben az időben, Lappföldön, egy piros ruhás, hófehér szakállas ember sétált a sűrű hóesésben. Igen, ő volt a Télapó! Kicsit gondterhelten sétálgatott, így csodálkozva nézett fel merengéséből, amikor majdnem az istálló ajtajának ütközött. Kinyitotta, és bement a barátságos meleget és szénaillatot árasztó épületbe. Ott sorakoztak a karámokban, egymás mellett a szánját húzó rénszarvasok, akik egytől egyig a barátai voltak. Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas, és végül, de nem utolsó sorban Rudolf, a piros orrú. Az állatok barátságosan üdvözölték gazdájukat, akinek arcára a gondterheltség helyett azonnal az öröm ült ki. Szemében a boldogság fényes szikrái gyúltak, ahogy végigsimogatta mindőjüket.

- Szervusztok, drágaságaim! – szólt Télapó. – Van egy kis gondom barátaim. Kitaláltam valamit az idei Karácsonyra, de nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet-e. Mit gondoltok, megvitassam Télanyóval és a Manókkal? Hátha nekik is tetszene…
Rudolf, a kópé Rudolf mintha igent integetett volna fejével. Télapónak felderült az arca és egy utolsó meleg pillantás után kifordult az istállóból. Kint még mindig szakadt a hó. Ilyen hóesés sehol máshol a világon nincsen, csak itt, Lappföldön. Télapó egy hatalmas, jégkristályoktól csillogó, gyönyörű házban élt Télanyóval, boldogságban, békességben, hosszú-hosszú évek óta. Igaz, minden évben nagyon sok gyermeknek adott örömet ajándékaival, saját gyermekük nem született soha. Ez nagyon hiányzott nekik és bár elfogadták, igazán soha nem nyugodtak bele. Télapónak nagyon hiányzott a boldog gyermeki kacagás a mindennapokból.

De, mint mindig, most is örömmel lépte át háza küszöbét, ahol Télanyó már forró, gőzölgő kakaóval várta.
- Merre jártál, Télapó? Teljesen átfagytál!
- Ó, csak az istállóban voltam a rénszarvasoknál. Szeretném neked elmondani az ötletemet, amit az idei ünnepekre kitaláltam, de a Manók beleegyezése is kell hozzá. Szólnál nekik, hogy jöjjenek át hozzánk? Tanácskoznunk kell!
- Persze! Mindjárt hívom őket!
Ezzel Télanyó magára hagyta párját, és átment a hatalmas, műhelynek nevezett terembe, ahol a Manók a gyerekeknek szánt játékokat készítették. Szólt a Manótanács tagjainak, akik azonnal abbahagyták a munkát, és elindultak Télanyóval a házba.

Amikor megérkeztek, Télapót hatalmas karosszékében találták, gondolataiba merülve.
- Megjöttünk, Télapó! – szólt a Tanács vezetője, Manó Pál.
Télapót, mintha álmából keltették volna, úgy megijedt a hangra.
- Köszönöm, barátaim! Gyertek, üljetek le, mert szeretném kikérni a véleményeteket valamiről!
A hatalmas ebédlőasztal köré ültek. Télanyó térült-fordult, és máris mindenki előtt ott gőzölgött a finom, csoki illatú, forró kakaó.

- Nos, akkor térjünk is rá rögtön az ötletemre. Úgy gondolom, éppen ideje lenne, ha valamivel több vidámságot, örömet csempésznénk a mi ünnepünkbe is. Hiszen a világ gyermekeit elhalmozzuk mindenféle ajándékkal, de mire itt is vigadni lehetne, mindenki nagyon fáradt. Idén esetleg megajándékozhatnánk egymást is, nem csak másokat. De nem ez az, ami miatt idekérettelek benneteket. Ugyanis arra gondoltam, hogy tüzetesen átnézhetnénk a beérkezett leveleket, és kiválaszthatnánk egy gyermeket, akinek valami olyat adnánk ajándékba, amit mindegyik kis lurkó nagyon szeretne. Karácsony éjszakáján elhoznám őt ide a rénszarvas szánon, így láthatná, hol is él a Télapó, Télanyó, és kik a Manók. Mit szóltok hozzá?
A Manók csodálkozva néztek egymásra, majd szép lassan mindegyikük arcára mosoly költözött. Hiszen ez nem is olyan rossz ötlet!
- Télapó! – szólt Manó Pál. – Ha ez tényleg megoldható és minden rendben menne, talán minden évben elhozhatnál egy gyermeket látogatóba. Akkor egy idő után sokkal többen hinnének bennünk még felnőtt korukban is. Nem gondoljátok?
- Jó ötlet!
- De igen, igen!
Ilyen kiáltások hallatszottak az asztal körül. Kivéve egy Manót, aki gondterhelten ráncolta homlokát.

- Manó Patrik! Látom, neked valami nem tetszik – szólt Télapó.
- Az ötleted tetszik, csak azon gondolkodom, hogyan oldjuk meg a biztonságot. Mert ugye nem szeretnénk, ha később ellepnének minket az emberek. Akkor hová lenne az Északi-sark varázsa, ha bárki megláthatna bennünket?
- Igazad van! Ezért ennek kidolgozását rád bízom!
- Köszönöm a bizalmadat Télapó! Igyekszem, hogy minden rendben menjen!
- Nos, akkor munkára fel, barátaim! Át kell néznünk a leveleket. Keressetek ki közülük tíz darabot, azokat átolvasom és kiválasztom a megfelelő vendégünket!
Ezzel a tanácskozást befejezettnek tekintette. A Manók kiitták italaikat és beszélgetve elindultak a postázó felé, hogy megkezdjék a nagy munkát.
Másnap reggel Manó Pál kopogtatott Télapóék ajtaján, kezében tíz kiválasztott levéllel. Télapó mosolyogva átvette és beült velük karosszékének puha párnái közé. Feltette szemüvegét, amitől még jóságosabbá vált az arca.

Annyira belemerült az olvasásba, hogy észre sem vette, milyen gyorsan elszaladt az idő. De végül is mosolyogva állt fel a székből, hiszen sikerült kiválasztania egy kislányt a sok közül.
-Télanyó! Megvan a vendégünk. Felolvasom neked a levelét!

„Drága Télapó! Az én nevem Lisa és a testvéremmel együtt egy árvaházban élek. Nem azért írok neked, hogy a magam számára kérjek ajándékot. A testvérem nagyon beteg és az orvos szerint elég súlyos. Nem szeretném elveszíteni az egyetlen testvéremet, a kishúgomat. A szüleink meghaltak, ezért vagyunk árvaházban. Nincsen itt rossz dolgunk, nem bánnak rosszul velünk, de sokkal jobb lenne, ha a testvérem is egészséges lenne, mint én. Nagyon kérlek, ne hozz nekem ajándékot, csak segíts, hogy meggyógyuljon Mary, a kishúgom!
Nagyon sok szeretettel üdvözöl: Lisa.”

 Amikor Télapó felnézett a levélből, látta, hogy Télanyó a könnyeit törölgeti. Átölelte, majd átment a műhelybe.
- Nos, barátaim, kiválasztottam egy kislányt, aki annyira önzetlen, hogy nem magának kért ajándékot, csak szeretné, ha a testvére újra egészséges lenne. Azt hiszem, éppen itt az ideje, hogy megtegyük az előkészületeket, hisz holnap már Karácsony! Pakoljátok meg a szánt! Lisát, a levélíró kislányt hagyom utoljára, hogy el tudjam magammal hozni.

Másnap estéig az idő szinte repült. Eljött az indulás pillanata is. Télapó felült a szánra és huss, már ott sem volt. Mindenki megkapta a kért ajándékot. Még a csintalan, rosszalkodó gyerekek is, hisz Télapónak hatalmas, jó szíve volt. Nem tudott egy ablak előtt sem elmenni anélkül, hogy ajándékot ne hagyott volna. Utolsó megállója az az árvaház volt, ahol Lisa élt. Leszállt a szán a hófödte háztetőre. Télapó elindult a kémény felé. Aztán egy kis varázslat, és máris a társalgó szoba kandallójában találta magát. A terem közepén hatalmas, gyönyörűen feldíszített fenyőfa álldogált, egyelőre még magányosan, ajándékok nélkül. Télapó a fa alá tette az utolsó csomagokat is, majd beleharapott a neki odakészített süteménybe. Amikor kezébe vette a tejjel teli poharat, akkor vette észre, hogy az egyik kanapén egy édesen alvó kislány fekszik. Lábujjhegyen odaosont és azonnal rájött, hogy Lisa az. Óvatosan felemelte az alvó kislányt és beburkolta a zsákjába, ami jó meleg, pihe-puha takaróvá változott. Az egyik oldalán piros-zöld kockás volt, a másikon egyszínű piros. Amikor Télapó felemelte, Lisa még a szemét sem nyitotta ki, hiszen azonnal egy csipetnyi álomport szórt rá, nehogy idő előtt felébredjen, és megijedjen. A kislánnyal együtt egy szempillantás alatt a szánon teremtek. A rénszarvasoknak semmit nem kellett mondani, tudták a dolgukat. Irány Lappföld, az édes otthon. Amikor a szán leszállt a ház ajtaja előtt, Télapó bevitte a még mindig alvó kislányt, ahol Télanyó már nagyon izgatottan várta őket.

- Hát megjöttetek? Végre!
- Igen, de jó lenne ágyba dugni Lisát, hogy pihenten ébredjen reggel.
Bevitték a gyermeket egy gyönyörű szobába, ahol fehér és piros mintás, puha, meleg, ágy várta a vendéget. Ezután ők is lepihentek végre.

Gyorsan eljött a reggel. Télapó és Télanyó izgatottan ültek Lisa ágya mellett. Már nagyon várták, hogy felébredjen. Egyszer csak a lányka kinyitotta szemét, majd hirtelen felült. Hatalmas szemei csodálkozva néztek végig az ismeretlen szobán, majd megakadt a tekintete Télapón és Télanyón. Egy cseppnyi ijedtség sem volt benne, hisz azonnal tudta, érezte, hogy hol van.
- Szervusz, drágaságom! – szólt Télanyó. – Szeretettel köszöntünk az otthonunkban!
Lisa széles mosollyal nézett rájuk.
- Ugye ti Télapó és Télanyó vagytok? De hogy kerültem én ide?
- Tudod Lisa - szólt Télapó – megkaptam ám a leveledet, az ajándékot illetően. Mivel ennyire önzetlen voltál, te kaptad meg a külön ajándékot, hogy láthatod az otthonomat. Most öltözz fel, reggelizz és utána megmutatok neked mindent! Hiszen nincsen sok időnk.
Lisa kiugrott az ágyból, mindkettejüknek adott egy-egy cuppanós puszit az arcukra, és átszaladt a fürdőszobába öltözni.

Reggeli után Télanyó ráadott egy meleg bundát, nehogy a kinti hidegben megfázzon. Megfogta Télapó kezét, és elindultak körülnézni.

- Télapó! De mi lesz, ha észreveszik az árvaházban, hogy eltűntem?
- Ne félj Lisa! Amíg itt vagy nálunk, addig a világon mindenhol áll az idő, mert kicsit elvarázsoltam.
- Akkor jó! – nevetett a kislány.
Télapó megmutatott neki mindent. Lisa az istállót szerette volna először látni, és a rénszarvasokat. Mindegyiket névről ismerte, mindegyikhez odabújt egy kicsit. Látszott rajta, mennyire szereti őket, és ezt az állatok is érezték. Ezután a műhelyek kerültek sorra, ahol találkozhatott a szorgos Manókkal. Sőt, még néhány Manógyerekkel is játszhatott egy kicsit! Ragyogó szemekkel, kipirult arcocskával ment, amikor Télanyó ebédelni hívta. Közben be nem állt a szája. Mindent el kellett mesélnie Télanyónak, aki meghatottan, mosolyogva itta minden szavát. Amikor ránézett Télapóra, az már sejtette, hogy párja mire is gondol. Amikor Lisa visszarohant játszani, meg is kérdezte.

- Arra gondoltál, hogy milyen jó is lenne, ha mindig velünk lenne?
- Igen – pirult el Télanyó. – Tudod mennyire szerettem volna mindig egy kislányt.
- Ne felejtsd el, van egy testvére is, aki nélkül nem tudna élni sem.
- Tudom! De itt hatalmas hely van, mindkét kislány elférne nálunk. Nem gondolod?
- Én is ugyanerre gondoltam már akkor, amikor megláttam Lisát az árvaházban. De ehhez hatalmasat kellene ám varázsolnom.
- Ezt én is tudom! De nem csak nekünk lenne jobb az életünk, hanem nekik is. Ugye megteszed?
Télapó egy pillanatig gondolkodott, majd újra megszólalt.

- Megteszem, mert nagyon megszerettem ezt a cserfes kislányt. És a testvérét is elhozom. Legalább öreg napjainkat megédesíti ez a két drága gyermek. Hívd be, kérlek, Lisát, hisz meg kell vele is beszélnünk!
Amikor Lisa belépett a szobába, észrevette, hogy a két öreg kicsit gondterhelt és komolyan szeretnének vele beszélni. Megilletődve ült le a zsámolyra, amit odakészítettek neki.
- Lisa! Télanyóval szeretnénk kérdezni tőled valamit. Mit szólnál hozzá, ha te és a kishúgod ezen túl nem az árvaházban várnátok, hogy örökbefogadjon valaki? Ha e helyett velünk élnétek itt, Lappföldön?

A kislány hirtelen megszólalni sem tudott, csak pislogott nagyokat. Aztán amúgy is csillogó szemeiben könnyek kezdtek gyülekezni. A következő pillanatban felugrott és mindkettőjüket átölelte kicsi karjaival.
Télapó és Télanyó nagyon meghatódtak a hatalmas örömön. Ezen a délutánon még sokáig beszélgettek, majd este Télapó felült a szánra. Télanyó és Lisa sokáig integettek utána.

 Az árvaháznál egy lélek sem mozdult, lakói  már pihenni tértek. Télapó megint a jól ismert úton jutott be az épületbe. Halkan megkereste a betegszobát, ahol Mary feküdt. Felnyalábolta a kislányt, de előbb neki is álomport szórt a szemére. Menet közben mormolt egy pár varázsigét, így senki nem fogja keresni a kislányokat, hiszen a varázslattal minden nyomukat eltörölte, mintha soha nem is léteztek volna.

A rénszarvasok nagyon gyorsan hazarepítették őket, s mivel Télapó birodalmában nem létezett betegség, a kislány már egészségesen érkezett új otthonába. Másnap Mary ugyanolyan csodálkozva nézett körül, mint előtte való nap Lisa. Ő kicsit meg is ijedt, de amikor meglátta nővérét, azonnal megnyugodott. Lisa mindent elmondott neki, aztán csak ültek az ágyon, egymás kezét fogva, hatalmas boldogságban.

 

 Így történt, hogy két kisgyerek olyan óriási ajándékot kapott Télapótól, amit soha nem lehet pénzért megvenni. A szülői szeretetet, gondoskodást, boldogságot!

 

Vége