BLOG - Gondolatok, amiket a 2024-es DAID indított el...

 

 Gondolataim a Dugonics András Irodalmi Díjról 

és az irodalmi létről, könyvekről általában

 

Ez a közönségdíj meglehetősen megosztó az írók körében. A napokban elindult a szavazás a 2024-es DAID jelöltjeire, és máris megjelentek a fanyalgó bejegyzések a közösségi médiában.

 Kezdjük a tényekkel, ahogyan én látom! Idén nem vagyok jelölt, mert 2022 óta nem adtam ki új mesekönyvet. Az viszont tény, hogy az eredmények nem feltétlenül igazságosak. Leginkább az számít, kinek mekkora és aktivizálható olvasó- vagy követőtábora van. Pontosabban az, hogy ebből a táborból hányan hajlandók néhány pillanatra, vagy uram bocsá', néhány percre megmozdulni, és az író érdekében kattintani. Ez természetesen egyénenként változó. Sok olvasó úgy gondolja, hogy neki elég, ha elolvassa a könyvet, és az író milyen alapon várja el, hogy segítsen neki cserébe. Hiszen fizetett a könyvért (jobb esetben, bár a kalózmásolatok miatt ez nem mindig így van), miért is kérne tőle bárki még valamit?

 Ez a hozzáállás sajnos jellemző korunkra, minden téren. Mintha a segítségnyújtás, különösen önzetlenül, valami különös dolog lenne. Pedig miért ne lehetnénk kedvesek és segítőkészek? Természetesen tisztelet a kivételeknek, akik nem így gondolkodnak – én is elutasítom ezt a fajta hozzáállást.

 Visszatérve a DAID-ra: valóban nem igazságos a végeredmény, s ezt annak ellenére mondom, hogy már kétszer is első lettem a saját kategóriámban. Ráadásul egyik alkalommal sem számítottam erre, mert pontosan tudom, milyen nehéz megmozgatni az embereket – kivéve, ha valamilyen előny származik belőle számukra. És ismét tisztelet a kivételnek, mert hála az égnek, sokan másképp gondolkodnak.

 De az az igazság, hogy egyik díj sem lehet teljesen igazságos, még a szakmai díjak sem. És hogy miért gondolom így? Nagyon egyszerű. Az irodalmi alkotásokat nem lehet keretek közé szorítani. Ahány író, annyi stílus, szóhasználat, fogalmazás. Ugyanígy ahány zsűritag, annyi különböző ízlés. Ami az egyiknek tetszik, azt a másik könnyedén elutasíthatja. Ráadásul, ami egy zsűrinek tetszik, nem biztos, hogy az olvasók tetszését is elnyeri, s akárhonnan is nézzük, az írók az olvasóknak írnak, nem egy zsűrinek. Nyilván ez az én saját, külön bejáratú véleményem, amivel lehet egyetérteni, vagy éppen elutasítani. Attól még én így gondolom, így érzem.

 Sosem éreztem azt, hogy egy díj elnyerése többé vagy fontosabbá tenné azt, aki megkapja. Engem sem. A díjak inkább csak jelzések, amelyek elismerik az adott író munkáját. Jelzik, hogy a szakma számon tartja és elismeri, hogy valami értékeset alkotott.

 Elárulom, kedves olvasó, hogy a legtöbb írónak ez számít a leginkább! Nem maga a díj, hanem az, hogy felfigyeltek rá, hogy látják a belefektetett energiát, amelynek célja mások szórakoztatása.

 Számomra minden DAID-helyezés elismerés volt az olvasóimtól és követőimtől. Az, hogy szavaztak rám, azt mutatta, hogy bíznak bennem, és számítanak az írásaimra. Ha a történeteimmel képes voltam más világba repíteni őket, akkor máris elértem valamit, amiért érdemes volt írni.

 Mivel főleg meséket írok, a történeteimmel egyben nevelek is – nemcsak gyerekeket, de sok felnőttet is, akik az évek során elfelejtették, mik az élet legfontosabb értékei. És a mesék ezeknek az értékeknek a legjobb hordozói, szinte észrevétlenül tanítanak.

 A DAID tehát se nem jobb, se nem rosszabb más díjaknál, egyszerűen más. Itt nem egy szakmai zsűri dönt, hanem maga az olvasó fejezi ki a véleményét szavazataival. Igen, sokan pusztán szimpátia alapján szavaznak, de ezt nem lehet kikerülni. Senkit nem kényszerítenek a részvételre, az írók is kérhetik nevük törlését a listáról, ha nem akarnak részt venni a versenyben. Ez szerintem tiszteletreméltóbb döntés lenne, mint szidni vagy lekicsinyelni a kezdeményezést, vagy kigúnyolni azokat az írókat, akik részt vesznek. Ha pedig valaki nem került a listára? Nos, méltóságteljesebb dolog, ha nem ír semmit, minthogy szidja az egész verseny létét.

 Sokan vannak, akik megbecsülik a legkisebb elismerést is. Például egy ilyen szavazás eredményét, amivel néhány boldog percet csempészhetnek az életükbe. És ezt senkitől sem lenne szabad sajnálni vagy elvitatni. Ha belegondolunk, nagyon sok írónak csak ez a díj létezik. S ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz író, vagy szemetet ír. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy bár pici ország vagyunk, rengetegen írnak, s a rengetegből nagyon-nagyon kevés százalék kerülhet bárhol is úgymond "rivaldafénybe". Hiányzik a marketing, hiszen egy író nem marketing szakember. Ő írni tud, de nem biztos, hogy van felesleges pénze arra, hogy szakembert fogadjon a reklámozáshoz. Nálunk nincsenek ügynökök, akik felkarolják az írót, akik elrendeznek helyette mindent, könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat szerveznek, hogy minél többen megismerjék az ügyfelét. Nálunk az írók nem tudnak az írásból megélni, hiszen sokan úgy vagyunk, hogy örülünk, ha a kiadás után nullán tudunk megállni, és nem kerülünk mínuszba az eladatlan könyvek miatt. Mesekönyvek tekintetében is a szülők legtöbbször az úton-útfélen hirdetett köteteket vásárolják, amik már úgymond bejáratottak. Az új írók könyveit sokszor nem merik megvásárolni, mert nem hiszik, hogy az is lehet olyan jó, mint például egy külföldi író mesekönyve. Pedig de. Tudom, kicsit hazabeszélek ezzel, de igenis a mai magyar, kortárs meseírók is vannak olyan jók, mint a régiek, vagy a külföldiek. Ha sok esetben nem jobbak! Csak kellene egy-egy esélyt adni nekik is, hogy kiderüljön, mennyire jók. Végül is nem egy hatalmas aranyrögöt vesznek ilyenkor a vásárlók, hanem "csak" egy könyvet. Szóval nem ártana, ha mi is kapnánk egy esélyt, hogy megmutassuk, mit tudunk!

 Ideje lenne, hogy emberségesebben viselkedjünk, mind az online térben, mind a való életben. Tiszteljük egymást, fogadjuk el a másikat, és ha nem tudunk segíteni, legalább ne ártsunk!

 Kedves fanyalgók, fogadjátok el, hogy létezik a DAID, és ne próbáljátok elvenni mások kedvét ettől a díjtól csak azért, mert ti már megkeseredtetek, és nem tudjátok értékelni a kis dolgokat sem. Néhány esetben talán az irigység a mozgatórugó, de leginkább a rosszindulatot vélem felfedezni, ami cseppet szánalmas, és nagyon visszataszító dolog.

 Részemről drukkolok mindenkinek, aki felkerült a jelöltek listájára. A későbbi top tízeseknek pedig azt mondom: örüljetek a helyezéseteknek, és ne törődjetek azokkal, akik csak negatívumokat tudnak mondani!