SZEMÉLYES MESÉK - Az erdő titka

 2025 első nyereményjátéka is lezajlott a szerzői oldalamon, s mivel a nyertes hozzájárult, meg tudom osztani másokkal is a neki írt mesémet. 

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Bombicz Judit - Az erdő titka

 

  Lívi és Mini, a kedves ikerlányok, egy különleges téli napra ébredtek. Az erdő, amit annyira szerettek, vastag hópaplan alatt pihent, mintha az évszak is varázslatos mesevilággá akarná változtatni ezt a napot. A két lány már reggel eldöntötte, hogy hosszú sétát tesznek kedvenc helyükön, az erdő mélyén.

Lívi magához vette szeretett sárga maciját, Fannit, Mini pedig nem indult volna el Bari nélkül, a puha, fehér plüssbárány nélkül. Meleg kabátot, sapkát, sálat és kesztyűt húztak, belebújtak bundás csizmájukba, zsebükbe pedig egy kis sajtos pogácsát rejtettek, amit anyukájuk sütött reggel, még az ő ébredésük előtt.

Az erdőbe érve néma csend fogadta őket. Csak a hó ropogott a talpuk alatt, és a fák ágain csillogott a zúzmara. Mini izgatottan gyűjtögetett különleges, fagyott terméseket, hogy otthon egy szép téli dekorációt készíthessen. Lívi eközben megfontoltan figyelte az ösvényt, nehogy eltévedjenek.

– Látod azt a nagy fát ott előttünk? – kérdezte Mini, miközben egy szép fagyöngyágat tartott a kezében.

– Igen. Olyan, mintha még a fák is varázsolnának ebben az erdőben – válaszolta Lívi, majd gyorsan hozzátette. – Figyelj, Mini, a tövében látok valami furcsát! Te közelebb vagy, megnéznéd?

Mini odaszaladt, majd meglepetten kiáltott.

– Ez egy apró ajtó! Szerinted ki lakhat a fa törzsében?

Lívi lassan odasétált, és megvizsgálta a kis ajtót. Rajta apró, gyöngybetűkkel ez állt: „Szeretet otthona”.

– Bekopogjunk? – kérdezte Mini, tűkön ülve.

– Talán jobb lenne, ha előbb szétnéznénk – válaszolta Lívi nyugodtan, de azért benne is felébredt a kíváncsiság. Mini azonban nem bírt magával, kopogott, és az ajtó azonnal kinyílt.

Az ajtó mögül egy apró manó ugrott elő. Haja hófehér volt, mint a friss hó, ruhája pedig barna nadrágból, piros kabátkából és zöld sapkából állt. Lábacskáin bőrből készült bakancsok díszelegtek.

– Lívi és Mini! Már vártalak benneteket! – mosolygott rájuk a kis manó.

– Tudod a nevünket? – kérdezte Mini, csodálkozástól tágra nyílt szemmel.

– Persze! Engem Szeretetnek hívnak. Az erdő szívében minden gyermek nevét ismerem, akik szeretik a természetet. Azért jöttetek, hogy segítsetek nekünk?

– Segítsünk? Miben? – kérdezte Lívi, aki észre sem vette, hogy Fanni macit erősebben szorította magához.

– A hópelyhek varázslata elgyengült. Ha nem hozzátok vissza a ragyogásukat, az erdő varázsa elszürkül. Többé nem lesz olyan szép az erdő.  Meg kellene találnotok a Téli Csillagot az erdő legtávolabbi zugában, és vissza kell hoznotok ide, hogy újra fényt adhasson a világnak. Úgy tudjuk, egy távoli barlangba került, ahová mi, manók nem juthatunk el. Ezért van szükségünk rátok!

 Lívi és Mini ezután bátran elindultak a manó utasításait követve. Az úton új barátokra is leltek. Találkoztak egy rókával, egy bölcs bagollyal és egy kis sünivel, akik segítettek nekik megtalálni a helyes irányt a távoli barlanghoz, ahol a Téli Csillagot rejtették el.

Miközben egyre mélyebbre hatoltak az erdőben, legnagyobb csodálkozásukra találtak egy mézeskalács-házikót. Igen, éppen olyat, mint amilyenről a Jancsi és Juliska mesében olvashattatok. Azonban ebben a házban nem egy gonosz, vasorrú bába élt, hanem egy kedves, jólelkű boszorkány, aki megkínálta őket forró teával és mézes süteménnyel. Miután jóllaktak és megmelegedtek, a boszorkány ellátta őket jó tanácsokkal, majd megmutatta nekik az ösvényt, amin tovább kellett menniük.

– Bátorságra és szeretetre lesz szükségetek, hogy megszerezzétek a csillagot! – figyelmeztette őket.

Hamarosan odaértek a barlang szájához, és azonnal tudták, hogy jó helyen járnak, hiszen a barlang mélyéről kiszűrődött a Téli Csillag csodálatos, sziporkázó fénye. A két kislány egy ideig csak téblábolt a bejárat előtt, nem igen akaródzott nekik belépni az ismeretlenbe. Ekkor azonban halk dudorászást hallottak, ami bentről szűrődött ki hozzájuk.

Amikor elhangzott az utolsó hang is, a két kislány megfogta egymás kezét, kabaláikat letették a küszöbre, majd beléptek a hatalmas barlangba. Egy kanyargós folyosón keresztül egy kisebb helyiségbe jutottak, ahol egy mohával borított sziklán ücsörgött a Téli Csillag, és közben búsan dúdolta azt a dallamot, amit az ikrek már hallottak.

Amikor a csillag meglátta a gyerekeket, elhallgatott, és fényesen ragyogó arcán boldog mosoly jelent meg, hiszen érezte, közel a szabadulás pillanata.

– Mini, Lívi! De jó, hogy itt vagytok! Ugye értem jöttetek?

– Szervusz, Csillag! Igen, érted jöttünk, hogy visszavigyünk oda, ahol ragyognod kell. Elmondanád, hogy hogyan kerültél ebbe a sötét barlangba?

– Sajnos nem tudom. Illetve a hogyant tudom, de hogy ki hozott ide, azt nem. Néhány nappal ezelőtt, egy hideg hajnalon csak azt vettem észre, hogy valaki rám húz egy fekete zsákot és elindul velem valahová. Hiába próbáltam kiabálni, nekem az nem megy. Én csak halkan beszélni és énekelni tudok, így a manók nem is hallhatták meg a hangomat. A következő, amire emlékszem, hogy itt vagyok, ebben a nyirkos, hideg odúban. Arra vártam, hogy valaki elindul majd a megmentésemre, és nem tévedtem, hiszen itt vagytok végre!

– Lehet, hogy sosem fogjuk megtudni, ki hozott ide, de most azonnal visszaviszünk! – mondta Lívi.

– Azonban bele kell bújnod újra a zsákba, hogy vinni tudjunk. Remélem, nem baj? – kérdezte Mini.

– Nem örülök neki, de ha így kell legyen, akkor essünk túl rajta! Alig várom, hogy ismét otthon lehessek! Köszönöm nektek!

Mini és Lívi kinyitották a fekete zsák száját, majd ráhúzták a csillagra, és elindultak vele kifelé. A barlang szájánál magukhoz ölelték kedvenc játékaikat, majd a már ismert ösvényeken visszaindultak a manólakhoz.

A testvérek sikeresen visszajutottak a csillaggal Szeretethez, aki boldogan emelte ki a Téli Csillagot a zsákból, és átadta két tündérnek. A tündérek azonnal felemelkedtek vele, és visszahelyezték őt állandó helyére, a hatalmas fa csúcsára, ahonnan az egész erdőre szórhatta fényét és a varázslatot.

A kis manó elárulta a gyerekeknek a varázslat titkát, amely mindent megmenthet, és ez a varázserő nem más, mint a szeretet, amire mindenkinek szüksége van. Szeretet megköszönte a gyerekeknek a segítséget, majd útjukra bocsátotta őket.

Hatalmas hóesés kerekedett, mire hazaértek, szívükben a varázslattal, és azzal a tudattal, hogy együtt bármilyen akadályt képesek legyőzni.

Este, amikor lefekvéshez készülődtek, Mini megölelte Lívit, és azt mondta:

– Nagyon örülök, hogy a testvérem vagy! Nélküled ma nem sikerült volna Csillagot hazavinni. Együtt mindent meg tudunk oldani!

Lívi pedig mosolyogva bólintott.

– Persze, mindent, hiszen szeretjük egymást!

Ezután mindketten bebújtak ágyacskáikba, és boldog mosollyal az arcukon aludtak el, hiszen olyasmi történt velük, ami mással nem történhetett volna.

Mire Holdapó benézett a kis szoba ablakán, addigra már mindkét kislány az igazak álmát aludta, hogy másnap kipihenten, új kalandokba vághassanak majd bele.