SZEMÉLYES MESÉK - Bellus és a Jégboszorka

 2025. februárjában is volt egy nyereményjátékom, s ennek nyertese is hozzájárult, hogy a nagyközönség is olvashassa a mesét, amit írtam számukra. 
Akik követik a meséimet, azoknak fel fog tűnni, hogy ez a mese kicsit hasonló az előzőhöz. Valamiért most mindkettőnél hasonló témát hoztak elő az információk, de ilyen néha megesik az emberrel. 💓

Kellemes időtöltést a történethez! 

Bombicz Judit - Bellus és a Jégboszorka

 

 

Egy hideg téli reggelen Bellus, a hatéves, örökmozgó kislány, kilépett hóval borított kertjükbe. Lába alatt ropogott a friss hó, lehelete apró felhőket rajzolt a levegőbe.

– Ma valami különleges fog történni, érzem! – mondta izgatottan, és elindult a közeli erdő felé.

Ahogy egyre beljebb sétált az erdőbe vezető ösvényen, hirtelen egy jégkristályokkal borított tisztásra ért. A tisztás közepén egy befagyott tó terült el, partján pedig egy kis nyúl reszketett.

– Segíts nekem, Bellus! – szólt a nyuszi, akit Hópihének hívtak. – A gonosz jégboszorka, Zúzmarilla, ellopta az arany hópelyhet, amely a téli erdő varázsát fenntartja. Ha nem szerezzük vissza, az erdő örökre elveszíti ezt a varázst!

Bellus bólintott. Végül is nem hagyhatja, hogy az erdő elveszítse szépségét! A fehér nyuszi egy titkos ösvényen vezette, amely egy hatalmas jégbarlanghoz vitte őket, melynek bejáratánál egy óriási hóbagoly ült és komoran nézett az érkezőkre.

– Üdv néktek! – huhogta a bagoly. – A nevem Zimankó. Csak az léphet be a barlangba, aki kiállja a próbámat!

– Rendben, legyen! Várom a feladatot! – kiáltott fel a kislány.

– Jól figyelj! Egyik szárnyam alatt egy jégcsillag rejlik. Ha kitalálod, melyik alatt, beléphetsz!

Bellus elgondolkodott. Megfigyelte a bagoly mozdulatait, és végül rámutatott a jobb szárnyára. Zimankó kicsit morcosan, mégis elégedetten biccentett és felemelte a szárnyát – alatta ott csillogott a jégcsillag!

– Ügyes vagy, kislány! Beléphetsz! – mondta a bagoly.

Bellus bátorítóan ránézett a nyuszira, majd belépett a barlangba, ahol Zúzmarilla egy hideg jégtrónuson ült, kezében az arany hópehellyel.

– Nocsak, nocsak! Mit keres itt egy ilyen aprócska kislány? – nevetett gúnyosan a boszorkány.

– Te csak ne nevess annyira! Azért jöttem, hogy visszavegyem az arany hópelyhet! – vágta rá határozottan Bellus.

A banya nagyon mérges lett ettől a választól. Felugrott, felemelte pálcáját, hogy varázslatot szórjon rá, de Bellus gyorsabb volt! Egy hirtelen mozdulattal félreugrott, majd egy hatalmas hógolyót hajított a boszorkány kezébe. A meglepett boszorkány felkiáltott, automatikusan el akarta kapni a hógolyót és így elejtette az arany hópelyhet, mely felett többé már nem volt hatalma. Bellus egy pillanatig sem tétovázott. Felkapta,  és rohanni kezdett kifelé a barlangból.

Hópihe és Zimankó már nagyon várták a kislányt. Legszívesebben utána mentek volna segíteni, de sajnos nekik ez tilos volt, maga a barlang sem engedte volna őket beljebb, így aztán, bár aggódtak Bellusért, mégis mindenfélével szórakoztatták egymást, ezzel múlatták az időt.

Például Hópihe felpróbálta a bagoly szemüvegét, ami nagyon jól állt neki, bár sokat nem látott vele. Azt azonban igen, hogy Bellus kirohan a gonosz helyről, s hogy kezében ott szorongatja az arany hópelyhet. Ennek hatására pedig azonnal megkezdődött a változás az erdőben.

  A komorság kezdett megszűnni, a cinegék is elő bújtak rejtekhelyükről, s boldogan csiviteltek egymásnak.

Amint Bellus a jeges tisztásra ért, az arany hópehely felragyogott, és az erdő ismét életre kelt: a fák törzse csillogott, a hó fehérebb lett, és a varázslat visszatért. A fák és bokrok közül állatok kukucskáltak kíváncsian, hiszen mindannyian látni akarták, kinek köszönhetik az erdő felszabadítását.

– Megcsináltad, Bellus! – kiáltotta Hópihe nyuszi boldogan.

Bellus büszkén mosolygott.

– Megcsináltuk, hiszen te is kellettél hozzá! És tudod, miért sikerült? Mert én soha, semmit nem adok fel! – mondta vidáman nevetve.

Az erdő és lakói hálából egy különleges ajándékot adtak neki: egy hópehelymedált, amely ezentúl mindig emlékeztette erre a kalandra.

Bellus ezután elköszönt és boldogan tért haza otthonába, hogy egy forró kakaó mellett elmesélje varázslatos napját a szüleinek, akik büszkén hallgatták, milyen tettet vitt véghez a kislányuk.