MESÉIM - Miri és a Szélvarázsló

 Legújabb mesémet szeretném veletek megosztani. Ezt most kivételesen csak a saját örömömre írtam. Nem volt sem nyereményjáték, sem pályázat. Csak úgy...

 

Bombicz Judit - Miri és a Szélvarázsló

 

    Egyszer volt, hol nem volt, egy nagy, napsütötte rét közepén élt egy apró, sárga pitypang, akit Mirinek hívtak. Miri különleges virág volt. Szirmai napsugarakból születtek, és akkor is ragyogott, amikor más virágok már lehajtották fejüket. Minden reggel, amikor a nap arany sugarai végig simogatták a rétet, Miri boldogan bontotta ki apró szirmait, és álmodozva nézett a végtelen kék ég felé.

De szívében egyre nőtt a nyugtalanság. Érezte, hogy valami nagy változás vár rá, és bár vágyott az ismeretlenre, félt elhagyni a rétet, ahol minden ismerős volt. A barátai, a susogó fűszálak, a szelíd napfény. Attól rettegett, hogy elveszíti mindazt, ami számára fontos.

     Egy szélcsendes napon, amikor a fák levelei csendben pihentek, hirtelen megérkezett a Szélvarázsló. Finom, játékos fuvallatot hozott magával, és halk, mély hangján így szólt Mirihez:

— Kedves Miri, eljött az idő, hogy útra kelj. Ne félj, mert én segítek neked megtalálni azokat a helyeket, ahol új barátokra lelsz, és ahol a szíved otthonra találhat.

Miri szemében könny csillant, és félénken kérdezte:

— De mi lesz a réttel, a társaimmal? Hogy hagyhatnék el mindent, amit szeretek?

A Szélvarázsló szelíden simította végig a pitypang szirmait, és így válaszolt:

— A szeretet, amit érzel, soha nem vész el. A változás nem az elvesztés, hanem az átalakulás varázslata. Megtanít arra, hogy megértsd a félelmeidet, és hogy erősebbé válj általuk.

Miri mély levegőt vett, és bár még mindig aggódott, úgy döntött, hogy bátorságot gyűjt, és elindul az ismeretlenbe. Szélvarázsló azonnal eltüntette a sárga szirmokat, s átöltöztette őt pihe-puha, hófehér utazó ruhájába.

Amikor a szél végül felkapta, először ijedten izgett-mozgott, de hamarosan rájött, hogy a szél gyengéden ringatja, mintha egy szerető ölelésben lenne. Átrepült mezőkön, erdőkön, patakok felett, és mindenütt új csodákat látott.

       Az útja során találkozott egy Lili nevű búzavirággal, aki a rét túloldalán élt. Lili szintén félt a változástól, és amikor Miri elmesélte neki az útját, könnyek csillogtak a szemében.

— Én is féltem, hogy elveszítem a rétemet — vallotta be Lili. — De most már látom, hogy a változás új reményt hozhat, és új barátokat.

Miri megsimogatta Lili szirmait és együtt repültek tovább.

Egy idő után megpihentek egy hatalmas, idős és bölcs tölgyfa árnyékában, aki kedvesen figyelte őket.

      — Ugye tudjátok, hogy mindenki fél a változástól, de csak az erősek képesek megtenni, amire vágynak. A félelem a bátorság kezdete.

Ezek a szavak elgondolkodtatták Mirit és Lilit, és mindketten érezték, hogy többé nem egyedül kell küzdeniük.

A Szélvarázsló ismét felkapta őket, s rövid idő múltán megérkeztek egy különleges erdő szélére, ahol tündérek, manók és más varázslatos lények várták őket. Ezek a lények nem csak új barátok voltak, hanem segítők is, akik megmutatták a két kis virágmagnak, hogy a világ mennyi szeretettel és megértéssel van tele.

       Az egyik tündér így szólt a kis pitypanghoz:

— Minden félelmedben ott van az erő, Miri. Az a képesség, hogy megértsd mások érzéseit, örömét és bánatát. Ez tesz téged igazán különlegessé.

Miri szíve megtelt melegséggel. Tudta, hogy bár messze került régi otthonától, a szeretet és a bátorság mindig vele marad, ahogy barátja, Lili is.

Szélvarázsló már tudta, a legjobb helyre vitte a kalandvágyó virágokat, s mivel sürgette őt Idő apó, gyorsan elköszönt tőlük, s tovább száguldott hosszú útján.

A varázslények körbe táncolták mindkettőjüket. Méltatták bátorságukat és elmondták nekik, mennyire örülnek, hogy körükben üdvözölhetik őket. Miri és Lili pedig boldogan ásták be magukat a puha földbe, hiszen mindketten érezték, pont ott vannak, ahol lenniük kell. S ami a legfontosabb: együtt maradtak, ameddig csak a természet engedte a létezésüket.

Így lett Miri a rét legbátrabb pitypangja, aki megmutatta mindenkinek, hogy a változás nem az elvesztés, hanem az újrakezdés lehetősége. Hogy a félelem nem ellenség, hanem tanító, és hogy a szeretet mindig utat talál, bármerre is fújja az embert (vagy a virágot) a szél.