SZEMÉLYES MESÉK - Korina, a kis csillámsellő kalandja

 Ezt a mesét családon belül írtam egy nagyon édes pici lánynak, Korinának. Remélem, amikor nagyobb lesz, örülni fog a saját meséjének! Jó szórakozást kívánok hozzá!

 

Bombicz Judit - Korina a kis csillámsellő kalandja

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, a tenger tükrén túl, a hullámok alatti mélységben, ott, ahol a napfény aranyszálként szövi be a víz felszínét, élt egy aprócska sellőlány: Korina.

Korina pici volt, alig nagyobb, mint egy tengeri csikóhal, de pikkelyei úgy ragyogtak, mintha csillagport hintettek volna rá. Csillogó farokuszonyával könnyedén szelte a vizet, mintha minden mozdulata egy tánc lenne.

A kis sellőlány egy hatalmas korallkastélyban élt az anyukájával és apukájával, mélyen a tengerfenéken. Minden reggel csillogó vízcseppekkel ébredt, és kíváncsian fürkészte a világot. Szíve tele volt álmokkal és kíváncsisággal.

Egy napon, amikor a nap sugarai különösen melegen simogatták a víz felszínét, Korina úgy érezte, eljött az idő, hogy elinduljon a Nagy Felfedezésre. Elköszönt a szüleitől, búcsút intett a kagylószomszédoknak, és elindult, hogy felfedezze a tenger titkait.

Ahogy úszott, Korina elért egy öblöt, ahol kíváncsian nézte a szivárványszínű halacskák táncát. Minden hal más-más színben pompázott: türkiz, rózsaszín, arany, zöld, lila... Az egész öböl úgy ragyogott, mintha a napfény szivárvánnyá vált volna a víz alatt.

Itt találkozott Leával, az aranyszínű kis csikóhallal.

— Korina! — rikkantotta Lea, és vidáman körbe úszta őt. — A Kagylókirály keres téged! Azt mondta, különleges vagy, és valami csodát tartogat számodra!

Korina szeme elkerekedett.

— Igazán? Akkor induljunk!

És már úsztak is tovább, a mélyebb vizek felé.

A tenger mélyén, egy titkos lagúnában élt a Kagylókirály, egy hatalmas, bölcs kagyló, aki a tenger minden titkát ismerte.

Amikor Korina megérkezett, a kagyló lassan kinyílt, és aranyló fény áradt belőle.

— Korina... — szólt a kagyló zengő hangon. — A te szíved tiszta, mint a legfényesebb gyöngy. Fogadj el tőlem egy ajándékot.

És egy kicsi, csodás fényű gyöngyöt nyújtott át neki.

— Ez a Békesség Gyöngye. Ha valaha elveszettnek vagy szomorúnak érzed magad, tartsd a szívedhez, és megnyugszol.

 Korina megköszönte az ajándékot, és tovább indultak Leával.

Útjuk során egy különös, buborékokkal teli barlangba tévedtek. A buborékok nemcsak kipattantak, hanem daloltak is! Egyik buborék magas hangon trillázott, a másik mélyen dörmögött, mintha szép tengeri zenét játszanának.

A barlang mélyén vízi manók laktak – apró lények, akik csigaházakban éltek, és sosem voltak komolyak. Korina és Lea hatalmasakat nevettek velük, miközben buborékokat fújtak, hintáztak a hínárhintán, és hallgatták a csigahéjból készült tengeri fuvolát, amit az egyik manólány fújt.

 — Köszönjük a vidámságot! — búcsúzott Korina. — Ezt sosem felejtem el!

Ahogy az este közeledett, egyre sötétebb lett a víz. A nap már alábukott, és a mélyvíz sötétjében Korina kicsit megijedt. De ekkor a gyöngy a nyakláncán halvány fényt kezdett árasztani... és a távolban felragyogtak a csillámmedúzák!

Ezek a különleges lények olyanok voltak, mint víz alatti csillagok. Körbe úszták Korinát, és lágy fénnyel borították be, mintha azt mondanák:

– Nem vagy egyedül.

Korina rájött: a tenger tele van csodával, és ő bármikor hazatalál, ha a szívét követi.

Mire visszaért a korallkastélyhoz, anyukája és apukája már várta. Korina boldogan mesélte el kalandjait: a szivárványhalakat, a Kagylókirályt, a vízi manókat és a csillámmedúzákat. Persze Leát sem hagyta ki.

Anyukája mosolyogva ölelte magához:

— Nagy utat tettél meg, kicsi sellőlány, de most itt az idő, hogy álomra hajtsd a fejed.

Korina puha hínárágyába bújt, a gyöngyöt a nyakában hagyta, és halkan suttogta:

— Köszönöm, te hatalmas tenger! Holnap újra találkozunk...

 És ahogy a buborékok lassan felszálltak, Korina elaludt… és álmaiban újra bebarangolta azokat a helyeket, amiket már ismert a hatalmas tengerben.

  

 

Csillog a hab, a hullám elringat,

Kicsi sellő érzi, a tenger csalogat.

Arany csikóhal táncol és hív,

kalandra vár az azúrkék víz.

 

Gyöngyöt ad át a Kagylókirály,

Fényében a szíved békét talál.

Manók kacagnak, csobban a víz,

a barlangban buborék éneke hív.

 

A hullám susogva, lágyan vezet,

napfény csiklandozza a szemed.

Szüleid várnak, mesélsz majd sokat,

a tengerben átélt sok kalandodat.

 

Hínárágy ringat, az álom átölel,

„Holnap jövök” – s a tenger felel.

Csobban a víz, és új titkokat ígér,

álmodban a tenger moraja kísér.

 

 Hangos meseként a YouTube-on: