MESÉIM - Katica pöttyei

 Elég régen írtam már ezt a mesémet, ami nyomtatásban is megjelent egy meseantológiában, méghozzá Az én mesém 10. kötetében. Egy illusztráció is került mellé, amit egérkurzorral rajzoltam hozzá, a számítógépen, most azonban AI által generált képek kerültek mellé. Iskolakezdés alkalmából éppen megfelelő lesz esti mesének. 

 

Bombicz Judit - Katica pöttyei 

  

Katica az erdő mélyén élt a családjával, egy gyönyörű, apró gombaházban. Otthonukat még a nagyszülei készítették, de ők sajnos már nem lehettek velük. A kis Katica nagyon hiányolta őket, ám lassan elfogadta, hogy már csak a szüleivel és testvéreivel élnek együtt ebben a csodaszép erdőben.

   Elmúlt a nyár, beköszöntött a szeptember, vele együtt pedig elérkezett az iskolakezdés ideje is. Katica életében először indult iskolába. Testvérei közül ő volt a legkisebb, ezért eddig minden nap otthon maradhatott Édesanyjával, most azonban új, ismeretlen világ várt rá. Kicsit félve, mégis izgatottan várta az első osztályt. Kíváncsi volt Bagoly tanár úrra, akit már többször látott az erdőben, és természetesen a többi kis elsősre is, akikkel együtt fogja megtanulni mindazt, amit egy kisdiáknak tudnia kell.

   Szerencsére nem egyedül kellett belevágnia az ismeretlenbe. A szomszédságukban élt ugyanis a csigacsalád, és annak legkisebb tagja, Csigabiga is éppen most kezdte az iskolát. Amióta csak az eszüket tudták, ők ketten mindig együtt játszottak. Katica és Csigabiga elválaszthatatlan barátok voltak. Soha nem veszekedtek, mindig jól megértették egymást. Amíg az anyukáik egymással beszélgettek, ők ketten mindig kitaláltak valamilyen érdekes játékot, és vidáman töltötték a napjaikat.

Most azonban minden megváltozott. Az iskola sok új feladatot, tanulnivalót és gyakorlást tartogatott számukra. A gondtalan játék mellett bizony meg kellett tanulniuk azt is, hogyan legyenek ügyes kisdiákok.

  A tanév első napján még mindkettőjüket elkísérte az anyukájuk az iskolába. Tudták, hogy nem könnyű a két kicsinek olyan állatkölykök közé kerülniük, akikkel korábban még soha nem találkoztak.

Ahogy az iskola felé ballagtak, Katica közelebb húzódott Csigabigához.

– Csigabiga, én egy kicsit félek! – súgta oda a barátjának.

– Kicsit én is – vallotta be a kis csiga. – De azért nagyon várom, hogy milyen lesz az iskola!

– Én úgy képzelem, hogy van egy hatalmas farönk, az lehet Bagoly tanár úr asztala, és előtte vannak a mi kisebb rönkjeink, amelyeken majd írni és rajzolni tudunk. Tényleg, te láttad már Bagoly tanár urat? – kérdezte kíváncsian Katica.

– Még soha! Éppen ezért is félek egy kicsit. Azt mondják, hatalmas madár! – válaszolta riadtan Csigabiga.

– Nyugalom, gyerekek! – hallatszott mögöttük Csiga néni hangja. – Nem kell félni a tanár úrtól! Kedves és jóságos, de azért szigorú is, ha szükség van rá. Higgyétek el, nem lesz semmi baj!

   A két kisdiák ettől persze még nem nyugodott meg teljesen, ám hamarosan tátva maradt a szájuk a csodálkozástól, mert megérkeztek az iskolához. Katica elképzelése majdnem teljesen helyes volt. Az osztályterem egy gyönyörű kis tisztáson állt. Nem voltak falai vagy ablakai, a tetejét azonban ágakból fonták, és karcsú fatörzsek tartották. A katedra mögött egy nagy, fekete tábla függött, mellette pedig egy hatalmas térkép, amelyen az egész erdőt látni lehetett. Hamarosan megérkezett Bagoly tanár úr is. A kisdiákok elcsendesedtek, Katica és Csigabiga pedig leültek egymás mellé.

Így teltek a napok, egyik a másik után. A két kis barát sok mindent megtanult az iskolában: betűket, számokat, rajzolást és még rengeteg érdekes dolgot. Aztán egy napon elérkezett az idő, hogy elkezdjék tanulni az összeadást. Szegény Csigabiga azonban nagyon sokat küszködött a számtannal. Hiába próbálkozott újra és újra, sehogy sem sikerült megtalálnia a helyes eredményt. Nem ment neki az összeadás.

  Egyik délután, amikor kicsit búsan ballagtak hazafelé az erdei ösvényen, Katica ment elöl, Csigabiga pedig lassan csúszott utána. A kis csiga egy ideig csendben nézte Katica hátát. Aztán egyszer csak megszólalt:

– Egy pötty, meg még egy pötty, az két pötty! Kettő pötty meg kettő pötty… az… hm… Megvan! Négy pötty!

Katica hirtelen megfordult.

– Csigabiga! Mit csinálsz te ott mögöttem? – kérdezte meglepetten.

A kis csiga boldogan felnézett rá.

– Számolom a pöttyeidet!

Katica szeme felcsillant.

– Hiszen te tudsz összeadni! – kiáltotta boldogan. – Csak nem tudtad, hogyan kell!

Csigabiga is elmosolyodott.

– Tényleg! Katica, a pöttyeid segítenek nekem!

Attól kezdve hazáig szorgalmasan gyakoroltak. Katica megmutatta a pöttyeit, Csigabiga pedig szépen sorban összeadta őket. Amikor hazaértek, rögtön elmesélték az anyukáiknak, mi történt.

  Másnap az iskolában számtanórán Bagoly tanár úr egyre-másra adta a feladatokat. Amikor Csigabigára került a sor, a kis csiga egy pillanatra lehunyta a szemét, és maga elé képzelte Katica szárnyait a szép, fekete pöttyeivel.

Egy pötty… még egy pötty… Kettő. Kettő meg kettő… Négy! És most már sorra sikerült minden feladat. Bagoly tanár úr elégedetten mosolygott.

– Nagyon ügyes voltál, Csigabiga! – dicsérte meg. – Úgy látom, sokat gyakoroltál.

A kis csiga büszkén mosolygott, Katica pedig még nála is büszkébb volt. Óra után Bagoly tanár úr magához hívta őket.

– Mondd csak, Csigabiga, hogyan sikerült egyik napról a másikra ilyen ügyesen megtanulnod az összeadást?

A két kis barát összenézett, majd Katica nevetve elmesélte, hogyan segítettek Csigabigának a pöttyei. Bagoly tanár úr figyelmesen végighallgatta őket, majd megsimogatta mindkettőjük fejét.

– Látjátok, ezért is fontos, hogy jó barátok legyetek! – mondta mosolyogva. – Segítsétek egymást továbbra is mindenben! Örüljetek egymás sikereinek, és biztassátok a másikat akkor is, amikor valami nem sikerül elsőre. Mert az igazi barát nem irigy, amikor a másiknak sikerül valami – folytatta Bagoly tanár úr. – Együtt örül vele, és ha a barátja elbizonytalanodik, segít neki újra felállni és megpróbálni. Büszke vagyok rátok!

Katica és Csigabiga boldogan mosolyogtak egymásra.

– Mi mindig barátok maradunk! – jelentette ki Katica.

– Mindig! – helyeselt Csigabiga.

   Bagoly tanár úr ezután útjukra engedte őket, a két kis barát pedig vidáman bandukolt hazafelé az erdei ösvényen. Katica időnként hátrapillantott, Csigabiga pedig mosolyogva nézegette a szép, fekete pöttyeit. Mindketten tudták, hogy aznap nemcsak az összeadást tanulták meg. Valami sokkal fontosabbat is megtanultak: hogy egy jó barát néha éppen akkor segít megtalálni a megoldást, amikor mi magunk már azt hisszük, hogy soha nem fog sikerülni.

És attól a naptól kezdve, ha Csigabiga elbizonytalanodott egy-egy számtanfeladatnál, csak Katica pöttyeire gondolt. Egy pötty… még egy pötty…

Mert együtt minden sokkal könnyebb.

 

Hangos meseként is hallgatható Tündérlány YouTube oldalán, de itt is: