Eredetileg ezt a mesét egy interneten talált kép alapján írtam, de mivel egy ideje használom a mesterséges intelligenciát, készítettem hozzá saját AI képeket. Így valamilyen szinten illusztrált lett a mese.
Nem a megszokott stílusú mese abból szempontból, hogy a történetet Kína egyik nem működő tűzhányója közelébe telepítettem, s így a varázsló is kínai benne. Remélem, tetszik majd az olvasóknak!
Jó szórakozást kívánok a meséhez!
(Ez volt az eredeti kép, ami alapján a mese született!)
Bombicz Judit - A tűzhányó varázslója
Élt egyszer
Kínában, a Changbaishan tűzhányó lábánál egy öreg varázsló. Hosszú, hófehér
szakálla a térdét verdeste minden lépésénél. Fekete köpenyén apró csillagok
ragyogtak, s bár az ember elvárná, hogy egy varázsló csúcsos süveget viseljen,
ő ezt mégsem tette. S hogy miért nem? Egyszerűen csak két oka volt ennek. Az
egyik, hogy nem szerette, a másik, hogy ebből kifolyólag nem is volt neki egy
sem.
Varázslónk a Sao-cu nevet viselte, ami lefordítva annyit jelent, becsületet szerez az ősöknek. Minden tette igazolta, szülei találó nevet adtak neki, hiszen mindig a jóért, a becsületességért, a szeretetért harcolt a rossz, a gonoszság ellen. Nem volt tehát véletlen, hogy a Mágusok Szövetsége őt bízta meg a Mágikus Kocka őrzésével. Ez a kocka folyamatosan Sao-cu pagodája felett lebegett, s időnként szórta szét a világra a láthatatlan pozitív dolgokat. Érzéseket, kedvességet, szeretetet, barátságot, tiszteletet, mindent, amivel jobbá és szebbé tehette az emberek életét.
A pagoda egyik érdekessége az volt, hogy egy tó közepén álló hatalmas sziklára épült. A másik, hogy az épület aljától vízesés zubogott le, mely a fa alatti növényzetet éltette, s a tavat táplálta. A szikla mellett egy fehér sárkány élt, ő őrizte a pagodát, Sao-cu-t és segített a rosszakaróktól megtisztítani a környéket. A varázsló és a sárkány nagyon jó barátok voltak, hiszen más nem élt a környéken. Egymásra voltak utalva, így nagyon sok időt töltöttek együtt.
Csillagfényes éjszakákon Sao-cu leült a pihenő sárkány mellé, nekidőlt az oldalának és együtt figyelték a pagoda felett lebegő, körbe-körbe forgó mágikus kockát. Amíg a kocka forgott, addig soha, semmi baj nem történhetett.
Azonban egyszer a szomszédos országban egy gonosz mágus szemet vetett erre a kockára. Úgy gondolta, az ő népének nagyobb szüksége lenne rá, de ezzel a gondolattal inkább csak saját, alig pislákoló lelkiismeretét szerette volna elaltatni. Hiszen főleg saját magának szerette volna megkaparintani a mágikus szerkezetet. Úgy döntött, sereget toboroz és ha másképp nem megy, erőszakkal szerzi meg a kockát. Ha kell, megöli Sao-cut is. Egy dologgal azonban nem számolt. Érkezését nagyon sok jel mutatta már akkor, amikor csak elindult a sereggel, otthonából.
- Érzem, hogy egyre közelebb kerül hozzánk valami gonosz erő! Nem tudom, hogyan védhetnénk meg magunkat és a mágikus kockát!
- Ne aggódj, Varázsló! Én már tudom a megoldást! Elhívjuk segítségül sas barátainkat, ők talán meg tudják óvni a kockát. Mi pedig megvédjük majd saját magunkat!
- Vajon ez nekem miért nem jutott eszembe? – kérdezte halkan Sao-cu, bár választ nem várt rá, és ezt a sárkány is nagyon jól tudta, így hallgatásba burkolózott.
Másnap a varázsló elmormolt egy varázsigét, minek hatására megjelent előtte egy szellem, s máris a parancsait várta.
- Itt vagyok, Mesterem! Mi a kívánságod?
- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál Szellem! Még ennél is gyorsabb segítségre van szükségünk. Tudod, hol élnek sas barátaim. Azonnal repülj el hozzájuk és hozd el őket ide, mert minden perc drága! Kérlek, siess!
- Már repülök is és hamarosan itt leszek velük!
Sao-cu tudta, ennél többet egymaga nem tehet. Felkészültek a sereg érkezésére, hogy meg tudják magukat védeni. Tudta, olyan varázslatot kell majd létrehoznia, amihez minden erejére szüksége lesz, de reménykedett abban, hogy sikerül majd megtennie, amit kell.
Szinte végig sem gondolta ezeket a dolgokat, máris előtte termett két hatalmas sas.
- Itt vagyunk, miben segíthetünk nektek? – kérdezte az idősebbik madár.
Sao-cu elmondott mindent nekik. A sasok egymásra néztek, majd ennyit mondtak.
- Légy nyugodt, varázsló! A kocka itt marad, nem engedjük, hogy bárki megszerezze!
Ezzel fellendültek a levegőbe, közrefogták a mágikus tárgyat és tollaikból hirtelen olyan energia áramlott, ami körbevette a kockát, mint valami védőburok.
Sao-cu elhelyezkedett kedvenc fája egyik széles ágán, míg a sárkány a fa alatt várta a harcot.
Amikor a sereg megérkezett a gonosz varázslóval az élen, csodálkozva látták, hogy a kocka nincs sehol, csak két hatalmas sas lebeg a pagoda felett. A varázsló azonnal megértette, hogy a kockát varázsburok védi, ami láthatatlanná is teszi azonnal.
A katonákat Sao-cu-ra és a sárkányra küldte, míg ő a levegőbe emelkedve átkokkal bombázta a madarakat, hogy elpusztítsa őket. Mérgesen nyugtázta, hogy nem jut velük semmire, hiszen a madarakat is varázslat védte. Nem is akármilyen, hiszen a legerősebb védő varázst kapták már születésükkor.
Sao-cu elmormolta az ellenátkot, a tűzhányó pedig szép lassan lecsendesedett. A mágus leugrott a faágról, odarohant a sárkányhoz, aki jó néhány sebet szerzett a csatában, de Sao-cu ezeket azonnal begyógyította. A két sasmadár is leszállt melléjük a földre, ahol már elkezdtek sarjadni a növények, kezdett előbújni a fű, kis virágok apró hajtásai dugták ki fejüket a talajból, s a víz is zubogni kezdett újra a tó medrébe.
Álltak egymás mellett négyen és elégedetten nézték a pagoda felett lebegő mágikus kockát, amit sikerült megvédeniük a gonosztól, s ami tovább boldogíthatta az emberiséget jóságával.
A madarak ezután búcsút intettek és elrepültek otthonuk felé. Sao-cu és a sárkány ezt az éjszakát ismét egymás mellett töltötte, és boldogan figyelték a kocka csendes, lebegő forgását. Mindketten érezték, milyen jó, hogy vannak egymásnak, hiszen egyedül nem tudták volna legyőzni a gonosz varázslót.
Örök igazság, hogy a jó mindig elnyeri jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik tettéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése