SZEMÉLYES MESÉK - Varázserdő tündérmanói

 

Ezt a mesét 2023. karácsonyára írtam ajándékba, a testvéremnek, Gabriellának. Már elég hosszú ideje rágta a fülemet, hogy írjak már neki is valami szép történetet, ami tényleg csak az övé, úgyhogy azt hiszem, tavaly jött el ennek az ideje. Természetesen kettőnkről szól, hiszen olyan dolgokat írtam bele, amik jellemzőek ránk. 

Bombicz Judit - Varázserdő tündérmanói

A Varázserdő mélyén, ahol a hó szikrázóan csillogott és a fák ágain kristályos jégcsapok függtek, egy csodálatos gombaházban élt két kis tündérmanó lány, Gabó és Judy. Testvérek voltak és nagyon szerették egymást. S hogy mitől volt csodálatos ez a házikó? Folyton másképp nézett ki. Mindig másik gomba alakját, formáját vette fel, a külseje mindig más volt, de belül semmi nem változott. Máshová került a kémény, az ablakok, más lett a tető színe. Nem volt véletlen, hogy ilyen volt ez a házikó, hiszen a kis tündérmanók szerették a változatosságot, ezért kicsit megbűvölték az otthonukat, hogy mindig más képet mutasson magáról a külső szemlélőnek.

Mindkét tündérmanó nagyon vonzódott a gyógynövényekhez, így természetes volt, hogy ők lettek az erdőlakók gyógyítói, akik mindig készek voltak segíteni azoknak, akiknek szükségük volt rá.

Judyt rendkívül érdekelték a gyógynövények és az általuk kiváltott hatások, így mindig hordozott magával egy kis kosarat, amibe az erdőben talált növényeket, terméseket gyűjtötte, s amiket aztán otthon kiszárított, vagy éppen feldolgozott. Kenőcsöket, cseppeket, teákat készített ezekből a varázslatos növényekből.

Gabó, a kishúga, aki a varázslatok mestere volt, mindig mellette állt, hogy segítsen elkészíteni a főzeteket, kenőcsöket, s hogy varázserejével még hatékonyabbá tegye ezeket a gyógyító keverékeket. Ráadásul ő volt az, aki mindig tudta, hogy hol, ki beteg, kinek van szüksége valamelyik „csodaszerükre”. Amíg nővére otthon készített mindenfélét, addig Gabó meglátogatta beteg ismerőseiket, kikérdezte őket, meghallgatta panaszaikat, így tudta, mivel lehetne enyhíteni szenvedéseiket.

Egy hideg, téli napon, amikor az erdő lakosságának nagy része megbetegedett, Gabó és Judy úgy döntöttek, összefognak, hogy meggyógyítsák őket. Elindultak az erdő mélyére, ahol ismertek egy eldugott helyet, ahol még télvíz idején is gyógynövények nőttek. Az erdő egy kis részén ugyanis mindig nyár volt, de ezt csak a tündérmanók ismerték, hiszen ez egy elvarázsolt terület volt, amit még a Nagy Varázsló bűvölt meg, hogy mindig legyen alapanyag a gyógyszerek elkészítéséhez.

- Gyere, Gabó! Siessünk! Jó sok növényt kell hazahoznunk, hogy gyorsan elkészíthessük a megfelelő főzetet erre a makacs betegségre, ami megtámadta a barátainkat. Szeretnék még az esti sötétedés előtt hazaérni!

 

- Jól van, jövök már! – válaszolta Gabó nővérének. – Igyekszem, de több kosarat is hozok, hogy minél több növényt tudjunk hazaszállítani. Na, meg előhoztam a szánkót is, arra tudjuk majd tenni a kosarakat.

- Ez jó ötlet volt! Nekem eszembe sem jutott. Okos vagy, Hugica! – ölelte meg testvérét az idősebbik tündérmanó, majd végre útnak indultak az Elvarázsolt Tisztásra.

Baktattak a hatalmas hóban, sok helyütt még törniük is kellett a háborítatlan fehér paplant, hiszen olyan helyen jártak már, ahol rajtuk kívül más erdőlakó nem igen fordult volna meg. Nagyon elfáradtak a menetelésben, mire végre csillogó fényt láttak derengeni a sűrűn nőtt fák között. 

 

Ekkor már tudták, hamarosan elérik az örök nyár birodalmát. Amikor odaértek a tisztás szélére, együtt elmormoltak egy varázsigét, ami az átjárót nyitotta, s így sértetlenül beléphettek kosaraikkal a tisztásra. Amerre csak a szem ellátott, mindenhol gyógynövények nőttek. Rengeteg féle volt. Pompázott ott orbáncfűvirág, bodzabokor,  hársfa, kamillavirág, mezei katáng, cickafarkfű, menta, citromfű, de még babér és rozmaring is. Fel sem lehet sorolni, mennyi növény termett ezen a kis tisztáson.

- Na, kezdjünk neki, Hugicám! – kiáltotta Judy és már el is indult az egyik hársfa felé, hogy leszedje a virágait.

- Azt hiszen, én megyek kamilláért és babérért is. Na, meg ami még belefér a kosarakba, mindenből vigyünk valamennyit!

- Legyen úgy! – válaszolta mosolyogva az idősebb tündérmanó és a következő pillanatban már el is tűnt a sűrű növényzetben. Így aztán Gabó is fogta a kosarát és belevetette magát a munkába, s lassan már csak sipkájának a tetejét lehetett látni, ahogy illeg-billeg a növények között.

 

Néhány óra alatt hatalmas adag gyógynövényt szedtek, amiket aztán kicipeltek a tisztásról. Kiléptek a nyárból a télbe, megpakolták a szánkót a kosarakkal és egyesült erővel húzni kezdték hazafelé. Nehezebb volt a szánkó, egyre fáradtabbak is voltak, de tudták, nem adhatják fel, hiszen barátaik, ismerőseik egészsége múlt az ő kitartásukon. Szerencsére még a sötét beállta előtt hazaértek. Kosaraikat lepakolták a szánról és bevitték a gombaházba, ahol kellemes meleg fogadta őket, hiszen a kandallóban  még mindig nem aludt ki a tűz. Gyorsan dobtak rá egy-két fahasábot, majd elkezdték kipakolni a nagy asztalra a megszerzett kincseket. Szétterítették őket, majd Gabó néhány varázsigét elmormolva a legtöbbet pillanatok alatt megszárította. 

Ezekből gyógyteák, a maradékból pedig mindenféle más szer készült. A mentából például kellemes illatú kenőcs, amibe egy kis eukaliptusz és kámfor is került. Egész éjszaka dolgoztak, hogy elkészüljenek mindennel, ami segíthet a betegeken.

Hajnalban, csak úgy az asztalnál ülve bóbiskoltak egy cseppet, aztán a reggeli nap első sugarával ők is felébredtek. Összepakolták az éjszaka készített dolgokat és elindultak az ismerősökhöz az erdőbe.

Házról, házra jártak, bekopogtak mindenhová, ahol tudták, hogy beteg valaki. Barátaik nem győztek nekik hálálkodni, hiszen tudták, hamarosan újra egészség és boldogság költözhet majd a házukba. Amikor a két kis tündérmanó végzett azzal, amit a kötelességüknek éreztek, haza indultak. Alig várták, hogy beléphessenek a barátságos gombaházba, megtömjék pocakjukat valami finom vacsorával és végre bebújhassanak ágyacskáikba, hogy kipihenhessék magukat.

Néhány nap múlva aztán egymásnak adták a kilincset a meggyógyult erdőlakók.

Mindenki meg akarta köszönni Gabónak és Judynak a segítséget, amit a bajban nyújtottak nekik. Mindenki hozott hálája jeléül valami finomságot. Volt ott mindenféle sütemény, rakott étel, palacsinta, rántott gomba, zöldségek, gyümölcsök, dió, mogyoró, amit csak el tudtok képzelni. Tündérmanóinknak hosszú ideig nem volt gondja arra, hogy miből készítsenek maguknak reggelit, ebédet vagy vacsorát, hiszen a hálás erdőlakók ellátták őket mindennel.

Gabó és Judy nem pihentek ezután sem, hiszen a gyógynövényekből készült szerekre mindig szükség volt, így tovább folytatták a munkát.

Lassan elmúlt a hideg tél és beköszöntött a madárdalos tavasz. A két kis manólány elégedetten és boldogan tekintett vissza az elmúlt hónapokra, s elégedetten nyugtázták munkájuk eredményét. Tudták, hogy a szeretet, amit az erdőlakók iránt éreztek, s a gondoskodás, ami lényükből fakadt, sosem fog elmúlni, mindörökké tart majd.

Így éltek tovább boldogan, az erdő lakóinak javára munkálkodva, s Gabó és Judy neve a gyógyítás és az el nem múló szeretet szimbólumaként maradt fenn a Varázserdő mélyén.