NOVELLÁIM - Belle és az amulett (fantasy)

 Ismét egy kis fantasy történetet hoztam. Akár mese-fantasynak is mondhatnánk. 

Bombicz Judit - Belle és az amulett

 

Belle már hosszú ideje elveszítette szüleit. Távoli rokonai nevelték a szülői házban, akik bár megadtak neki mindent, amit pénzért meg lehetett venni, sajnos az igazi szeretetről fogalmuk sem volt. Belle addig érezte, hogy valaki szereti, amíg szülei vele voltak. Azóta sem, soha. Pedig egy jólelkű, bájos arcú, mindig mosolygós, szófogadó gyermek volt, nem okozott gondot nevelőinek. Pótszüleiből azonban hiányoztak az érzések, azt hitték, ha megadnak neki minden tárgyi dolgot, amire szüksége van, azzal letudták a kötelességüket.

Belle egyre többet gondolt édesanyjára, akinek mindig a kicsikéje volt, akiért bármikor, bármit megtett volna, hiszen az anyai szív ezt diktálta.

A kislánynak volt egy kis ládikája, amiben az édesanyja által írt meséket tartotta. Szinte minden nap ezeket olvasgatta. Egy nap érdekes felfedezést tett, ugyanis a ládikának dupla alja volt, amit eddig sosem vett észre. Volt egy rejtett kis fiókja, ami egyszercsak hirtelen kinyílt, feltárva a gyermek előtt a tartalmát. Egy hófehér papírtekercs volt az, átkötve egy piros szalaggal, amin egy kis cédula volt. Ezen a cédulán pedig Belle neve volt olvasható. A kislány azonnal kezébe vette, lefejtette róla a szalagot és olvasni kezdte a levelet, amit Édesanyja írt neki az eltűnése előtt, amikor már sejtette a baj közeledtét.

„Drága Kislányom!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor mi már nem lehetünk melletted, de tudd, hogy megtalálhatsz minket. Valójában nem haltunk meg, csak egy varázslat áldozatai lettünk. A ház könyvtárában keresd meg az amulettemet, ha találkozni szeretnél velünk. Egy kis, kövekkel kirakott szelencében találod meg valamelyik könyvespolcon, a könyvek mögött. Ehhez át kell kutatnod az egész könyvtárat, de tudom, hogy képes leszel megtalálni. Ha végre a kezedben tartod, nyisd ki, nézz bele a fénybe, amit kivetít magából, s ott meglátod majd, milyen út vezet el hozzánk. Nagyon fogunk várni, akármeddig is tart!

Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek, ahogy Édesapád is!

Szerető Szüleid”

Belle egy ideig csak némán meredt maga elé. Először nem is fogta fel teljesen, amit olvasott. Mikor végre magához tért, azonnal felugrott és kutatni kezdett a könyvek között. Kissé csalódottan tért este nyugovóra, hiszen aznap nem talált semmit, s bár tudta, talán sokáig fog tartani a kutatás, segítséget senkitől nem kért. Tudta, érezte, bolondnak tartanák őt is, szüleit is, amit nem szeretett volna. Így továbbra is egyedül kutatott a szelence és az amulett után. Egymás után teltek a napok, hetek, hónapok. Már több, mint fél éve kutatta a hatalmas könyvtár mennyezetig érő polcait. Kezdte úgy érezni, meddő próbálkozás az egész, sosem fog rálelni az útra, ami szüleihez vezetné őt.

Egy nap a szőnyeg közepén ücsörgött az egyik kandalló előtt és éppen kezdte nagyon sajnálni magát, amikor mintha egy sugallatot érzett volna, ami egy olyan polcrendszerhez vezette tekintetét, amelynek eddig még a közelében sem járt. Nem foglalkozott vele, hiszen ott lexikonok, tudományos könyvek sorakoztak, ami sosem érdekelte a kislányt. Lassan felállt és odalépkedett a polcokhoz. Megállt a hatalmas, vaskos kötetek előtt. Behúnyta szemét, majd kinyújtotta jobb kezét. Néhány pillanatig érezni próbálta a könyvek mögötti teret, majd magabiztosan egy olyan könyv felé nyúlt, ami egyáltalán nem illett a tudományos kötetek közé, mivel mágiával, varázslatokkal foglalkozott.

Belle kinyitotta csillogó szemeit, kihúzta helyéről a könyvet, ami mögött megpillantotta a kis kövekkel kirakott szelencét. Remegő kézzel fogta meg a dobozkát, majd visszaült vele a szőnyegre. Magával vitte a könyvet is, ami mögött megtalálta.

„Hát megvagy végre! Kérlek, vigyél el a szüleimhez!”

Amint ez a gondolat megszületett, máris kinyitotta a szelencét, ami azonnal csodás, vibráló fényt bocsátott ki magából. Belsejében ott volt az amulett, amit Belle édesanyja mindig a nyakában viselt, s ami talán utazásának kulcsa lehet.

A fényben egy szöveg kezdett kirajzolódni. Először csak homályosan, majd egyre élesebben engedte láttatni a tartalmát.

„Ha meg akarod találni a szüleidet, búcsúzz el mindentől, ami körülvesz. Ne nézz hátra, csak tedd, amit itt olvasol. Gondolj erősen azokra, akikkel találkozni akarsz! Ha úgy érzed, készen állsz az utazásra, mondd ki hangosan!

- Segíts, hogy újra a szüleimmel lehessek! –

Ezután néhány pillanat és az amulett odarepít, ahol őket találod! De vigyázz! Többé soha nem térhetsz vissza abba a világba, ahol addig éltél. Jól gondold meg tehát, hogy mit kívánsz! Ha úgy érzed, menned kell, akkor tedd, amit tenned kell!”

A kislány csak néhány pillanatig gondolkodott, hogy mitévő legyen. Nem volt kérdés, hogy jelenlegi élete helyett a szüleit választja, történjen bármi. Megtette, amit tennie kellett. Csak annyit érzett, hogy egy láthatatlan erő elkezdi őt húzni a szelence mélye felé, majd pillanatokon belül hűlt helye volt a könyvtár padlóján.

Fogadott családja sokáig kerestette őt, de aztán befejezték a kutatását, hiszen reménytelennek ítélték az egészet. Senki nem tudta, mi történhetett vele, pedig nem volt nagyon távol tőlük. 

 

Csak abban a szelencében élte boldogan az életét, szülei mellett, amit a rokonok megtaláltak a szőnyegen, majd a kandalló párkányára tettek, hogy szépségével elkápráztasson mindenkit, aki látogatóba érkezett a házba.
Belle a házban volt egy olyan helyen, amit soha, senki nem ismerhetett meg, aki nem hitt a szeretetben, a  boldogságban és főleg a mágiában.