SZEMÉLYES MESÉK - Az okos vidrakölyök

 Ezt a mesét a 2024. márciusi nyereményjátékom egyik nyertesének, vagyis pontosabban a kisfiának, Mikinek írtam. A mese főszereplője természetesen Miki, hiszen ki más is lehetne? 

 

Bombicz Judit - Az okos vidrakölyök

Valahol a nagyvilágban, egy hatalmas erdőben, ahol folyamatos madárcsicsergés hallatszott, egy tündérszép tisztás szélén élt egy vidracsalád. Ebben a családban élt Miki, a kis vidrakölyök, aki imádta az otthonát. Szeretett az árnyat adó fák alatt sétálni, de legjobban a tisztás mellett elfutó széles patakot imádta. Minden vidra szereti a vizet, de Miki talán még náluk is jobban. Ha szülei nem parancsolták volna ki őt a patak vizéből időnként, talán az egész napját a hűs habok között töltötte volna. A patak mindig éltető erővel töltötte el őt, folyton újabb energiával töltötte fel a kis vidrát.

Néha azért másképpen is pótolta víz iránti szeretetét, mert bár még kicsi volt, sokszor segített Vidra Mamának az ebéd utáni mosogatásban, hiszen addig is pancsolhatott. Eleinte lelkiismeretesen foglalkozott az edényekkel, de aztán egyik pillanatról a másikra már egy pancsolós tengeri csata zajlott a mosogató dézsában. Miki azonban nagyon élvezte ezeket a játékokat is. Vidra Mama már nem annyira, hiszen neki kellett kisfia után feltakarítani, de nem haragudott rá, hiszen látta, milyen boldog a kis vidra, milyen szikrázóan csillognak ilyenkor a szemei az örömtől.

Mikinek volt egy nagyon jó barátja, Tappancs, aki a tisztás másik szélén élő nyúlcsalád egyik gyermeke volt. Az erdő lakói talán még sosem láttak két ennyire eltérő természetű állatkölyköt, mégis talán ők voltak a legjobb barátok a rengetegben.

Minden nap együtt töltötték az idejüket, nagyokat sétáltak az erdőben, s amikor Miki már nagyon vágyott a lubickolás után, akkor kimentek a patak partjára. A kis vidra hatalmas fejessel vetette be magát a habok közé s nevetve csalogatta Tappancsot is.

- Gyere egy kicsit be a vízbe! Csak állj bele a szélén, hogy érezd mennyire kellemes, amikor az apró hullámok csapdossák a lábadat! Jaj, Tappancs, ne légy már ennyire nyuszi! – kiáltotta Miki, amire Tappancs csak elnevette magát.

- Aha, szóval ne legyek nyuszi? Szerinted akkor mi legyek? Netán hangya? – kérdezte vidáman a kis nyúl.

- Jól van, tudod, hogy nem úgy értettem! – nevetett most már Miki is. – Valahogy eszembe sem jutott, hogy éppen egy nyúlnak mondok ilyet. De azért bejöhetnél kicsit a vízbe tényleg!

- Fogadd el, hogy a nyulak  nem vízi állatok és soha nem is lesznek! Arra még esetleg rá tudsz venni, hogy beleálljak a szélén, vagy a stégről belelógassam a lábfejemet, de ennél többre ne számíts! Belőlem soha nem lesz búvárnyúl! – ingatta fejecskéjét a kis szőrgombolyag.

Ezután átsétált a hódok által épített stégre, leült a szélére és valóban belelógatta lábacskáit a fodrozódó vízbe.

- Remélem, elégedett vagy, Miki! – kiáltotta oda éppen gyorsúszásra váltó barátjának. Ezután azt figyelte, milyen gyors a kis vidra és örült, hogy ilyen boldognak látja. Kicsit még neki is jó volt ez a láblógatás, hiszen meleg volt, s a hűs víz kicsit őt is lehűtötte.

Miki megfordult és odaúszott barátjához. Megkapaszkodott a stég szélében és széles vigyorral nézett a kis nyuszira. A következő pillanatban aztán mindketten fülelni kezdtek, mert furcsa hangot hallottak. Mintha valaki segítséget hívott volna. Valószínűleg kiabálásnak szánta, de egyre elhalóbb volt a hang, mintha a gazdája nagyon kifáradt volna.

- Hallod ezt, Tappancs? Mintha valaki segítségért rimánkodna. Vajon ki lehet az?

- Hallom bizony! Méghozzá a meredek partoldal felől jön a hang. Gyorsan ússz oda, én meg a parton odasietek. Nézzük meg, hátha tudunk segíteni!

Ezzel fel is ugrott és minden erejét beleadva futott a patak partján, ahogy Miki a vízben úszott olyan gyorsan, mint talán még soha. Amikor odaértek a patak azon szakaszához, ahol egy magas partoldala volt, azonnal meglátták, ki került bajba. Nem más, mint kedves barátjuk, Tüsi, a kis sündisznó. Látták, hogy Tüsi kétségbeesetten próbál felmászni a meredek partoldalon, de minduntalan visszacsúszik, s majdnem beleesik a patak vizébe, ami itt ráadásul elég mély is. A süni nem vette még észre őket, hiszen csak azzal volt elfoglalva, hogy kimenekítse saját magát a bajból.

Tappancs fentről próbálta elérni a kis sünit, de a mancsuk mindkettőjüknek túl rövid volt. Miki azonban kitalált valamit. Átúszott a patak másik partjára, ahol a hódvár volt. Tudta, onnan hozhat majd valamit, ami jó lesz tutajnak.

A hódvárat már elhagyták lakói, hogy máshol építsenek egy újat, így senkinek nem hiányzott az a kis farönk, amit Miki kiszedett a hódvár falából, majd maga előtt tolva odaúszott vele, ahol Tüsi kapaszkodott. Szegény kis sün már meg sem mert mozdulni, nehogy tényleg belecsússzon a vízbe.

Miki ahogy odaért, próbálta megnyugtatni Tüsit.

- Ne félj, Tüsi! Mindjárt biztonságban leszel! Segítünk!

- Tüsi, hallgass, Mikire! – szólalt meg a partról Tappancs is. – Tedd, amit mond neked! Ne félj, vigyázni fog rád!

- Ez így van – szólalt meg a Tüsi alatta  kis vidra. – Nézd, hoztam neked egy tutajt! Szép lassan engedd le magad erre a farönkre. Megfogni nem tudlak, hiszen nagyon szúrnak a tüskéid, de te azonnal meg tudsz kapaszkodni ezen, én pedig kiviszlek vele a száraz partra. Gyerünk! Hidd el, minden rendben lesz!

Tüsi szemében halálfélelemmel bólintott, majd a kiálló gyökerekbe kapaszkodva lassan leereszkedett a víz szintjéig, ahol már várta őt a biztonságos farönk. Amint lábaival  megérezte, azonnal megkapaszkodott. Persze a félelem még nem múlott el belőle, hiszen át kell jutnia a másik partra, ahol csak leugrik és azonnal szárazra kerülhet.

- Csak nyugalom, Tüsi! Kérlek ne mocorogj, mert akkor a farönk esetleg fordul egyet. Maradj mozdulatlan, amíg kiérünk a partra. Rendben?

- Igyekszem! – suttogta Tüsi. – Kérlek, siessünk!

Miki elmosolyodott, majd jó erősem megmarkolta a farönköt, amin kis barátja kucorgott és elkezdte tolni a másik part felé. Ezidő alatt Tappancs is átért már a másik partra, hiszen a közelben volt egy keskeny rész, ahol csak átugrott, majd száguldott arra a helyre, ahol a kis süni végre biztonságban lehet.

Amint a farönk a partnak ütközött, Tüsi reszkető mancsokkal lépett le róla, majd megkönnyebbülten hanyatt feküdt a biztonságot jelentő földön.

- Nagyon köszönöm, hogy megmentettetek! – mondta halkan, miközben két kis könnycsepp gördült le az arcán a megkönnyebbüléstől. – Azt hittem, számomra eljött a vég, de szerencsére ti megint a pataknál voltatok. Miki, nagy voltál azzal a farönkkel!

- Nagy bizony! – szólalt meg Tappancs is. – Azt hiszem, soha többé nem foglak cikizni azért, mert ennyire szereted a vizet. Már azt is tudom, mi lehetne belőled, ha felnövünk. Te lehetnél az erdő vízimentője.

Miki felnevetett erre a gondolatra, de aztán arra gondolt, miért is ne? Hiszen bármi lehet belőle, mire felnő. Bármi, ami csak szeretne lenni. Ráadásul, ha ennyire imádja a vizet, olyasmivel lenne jó foglalkoznia, amiben a víz nagy szerepet játszik.

- Nem is rossz ötlet! Sőt! Akár úszásoktató is lehetnék. Megtaníthatnám az állatkölyköket úszni, hogy minél kevesebb hasonló dolog történjen az erdőben, mint a mai.

Erre már Tüsi is felült és együtt nevetett barátaival, a megkönnyebbüléstől. Mindenesetre ezen a napon Miki, Tappancs és Tüsi megmutatták, milyen nagy dolog, ha az embernek barátai vannak, akikre bármikor, bármilyen helyzetben számíthat. Hiszen minden jó, ha a vége jó, s ennek a kalandnak most igazán jó vége lett.