SZEMÉLYES MESÉK - A mágikus mozdony

 Mese egy varázslatos mozdonyról, ami érdekes dolgokat tud megmutatni...
Ezt a személyes mesét az egyik nyereményjátékomon írtam az aktuális nyertesnek. 

Bombicz Judit - A mágikus mozdony

Valahol a világban, egy kedves kisváros szélén élt két gyerek a szüleivel. Az egyik a tizenegy éves Szoni, aki kezdett szép nagylánnyá cseperedni és a kisöccse, Koni, aki még csak kétéves volt, s aki csak Nonónak hívta a nővérét. A testvérek nagyon ragaszkodtak egymáshoz. Szoni nagyon sokat segített a szülőknek azzal, hogy rendszeresen vigyázott kisöccsére, aki imádta a vonatokat, a narancssárga kismotorját és a rajzfilmeket. Szoni is ügyes kislány volt, hiszen nagyon ügyesen rajzolt, táncolt, lovagolt és hegedült. Igazi örökmozgó gyermek volt, aki sokáig nem tudott egyhelyben ülni.

Egy nap, amikor Szoni ismét Konira vigyázott, engedélyt kért anyukájuktól, hogy elmehessenek kicsit csatangolni a közeli erdőbe.

- Anya, elvihetem egy kicsit Konit az erdőbe? Megmutatom neki, milyen növények vannak ott, sétálunk és nézzük a madarakat.

- Elmehettek, de ígérd meg, nem kószáltok el nagyon messzire! Tudod, hogy az erdő hatalmas és nem ismered minden zegét-zugát!

- Nem lesz semmi bajunk, megígérem! Vacsorára bőven itthon leszünk, de azért viszek hátizsákban egy kis kekszet és vizet magunkkal.

Szoni be is pakolt a kisebbik hátizsákba, s ha már pakolt, betette rajzmappáját és ceruzáit is. Koni mindenáron a kismotorral akart menni, de nagy nehezen sikerült lebeszélni róla, hiszen az erdei ösvény nem olyan sima, mint az aszfalt. Ott nem igazán tudna száguldozni a kis járművel.

A kislány kézen fogta kisöccsét és elindultak az erdőbe vezető keskeny gyalogúton. Sétáltak az árnyat adó fák alatt, hallgatták a madarak csivitelését, nézték a szebbnél szebb pillangókat, ahogyan virágról virágra repkedtek. Nagyon jól érezték magukat ebben a környezetben. Amikor Koni éppen nem csacsogott, Szoni meghallott valami hangot. Mintha egy ág reccsent volna. Igazából nem foglalkozott vele, hiszen az erdőben voltak, ahol állatok is éltek, bármelyik ráléphetett egy száraz ágacskára. Mentek tovább, s kerestek egy helyet, ahol kicsit leülhetnek és megpihenhetnek.

A következő pillanatban már egy nagyobb reccsenést lehetett hallani, mintha valaki követné őket. Szoni most már kezdett kicsit aggódni.

- Van itt valaki? Bújj elő és ne ijesztgess minket!

Koni azonnal odament testvéréhez és hozzábújt, hiszen érezte, valami nem stimmel az erdőben. Kezdett kicsit félni.

- Nono, én félek! – suttogta halkan a kisfiú, mire nővére azonnal felvette őt és magához ölelte.

- Ne félj, Koni, itt vagyok veled! Nem lesz semmi baj! – puszilta meg a kisfiú arcát.

Ahogy Szoni körbe kémlelt, az egyik bokor mögött meglátott valami pirosat és kéket, amiről biztosan tudta, hogy nem tartozik a bokorhoz.

- Nem tudom, ki vagy, de ideje lenne megmutatni magad! Látom a ruhádat a bokor mögött. Gyerünk, lépj elő! – kiáltotta a kislány bátran.

A következő pillanatban aztán előlépett a bokor mögül egy alacsony emberke. Olyan kicsi volt, amilyet a gyerekek még sosem láttak. Még Koninál is kisebb volt. A két gyerek tátott szájjal bámulta az idegen szerzetet.

- Sziasztok! – szólalt meg a kisember, aki valójában egy tündérmanó volt, aki az erdőben élt. – A nevem Pipacs és tündérmanó vagyok. Egyáltalán nem akartalak megijeszteni, csak még sosem találkoztam emberekkel és nagyon kíváncsi lettem rátok. Ne haragudjatok rám!

- Tündérmanó? – kérdezte megdöbbenten Szoni. – Tündérmanók nem csak a mesékben léteznek?

- Amint látod, létezünk! – nevette el magát Pipacs. – Én is azt hittem, az emberek csak a mi meséinkben léteznek, mégis itt vagytok.

- Igazad van, ne haragudj! Csak annyira hihetetlen. Még be sem mutatkoztunk. Az én nevem Szoni, ő pedig a kisöcsém, Koni. Örülök, hogy találkoztunk! – mosolygott most már nyugodtan Szoni is.

- Mit kerestek ennyire mélyen az erdőben? – kérdezte a kis manó.

- Csak elhoztam kicsit Konit sétálni. Kell neki is a friss levegő és szeretünk az erdőben csatangolni. Itt mindig olyan jó nyugalom van, sok madarat és pillangót is láthatunk. Jól érezzük magunkat a sok növény között. Igaz, Koni talán jobban élvezné, ha a vasútállomásra vinném, mert imádja a vonatokat – nevetett a kislány.

- Vonatokat? Hát, azt végül is itt is láthat, ha szeretne…

- Vonatot? Az erdő közepén? Hogyhogy? Tudtommal erre sosem volt vasúti közlekedés.

- Jól tudod. A ti vasutatok sosem vezetett erre, de léteznek varázsvonatok is, hiszen a Varázsvilág lakói sem tudnak mindannyian repülni. Az egyik mozdony itt van nem messze egy szép tisztáson. Ha szeretnétek, szívesen megmutatom!

- Nono! Vonat. Nézzük meg! – szólalt meg kedves kis hangján a kisfiú.

- Rendben, menjünk! Csak nagyon sokáig nem maradhatunk, mert vacsorára haza kell érnünk. Megígértem anyukánknak!

- Haza fogtok érni, sőt, el is kísérlek majd az erdő széléig. Még sosem jártam ott, legalább én is kikukkanthatok a fák közül picit. A szüleim sosem engedtek, de mégis nagyon kíváncsi vagyok. Gyertek!

Pipacs intett pici kezével és elindult az ösvényen, a két gyermek pedig követte őt. Talán tíz percet sétáltak, amikor kezdett kinyílni az erdő és mindhárman egy hatalmas, napfényben fürdő tisztáson találták magukat. Szoni és Koni alig akart hinni a szemének. A tisztás közepén egy csodaszép, díszes gőzmozdony állt hívogatóan. A kisfiú alig várta, hogy a közelébe kerülhessenek.

- Na, hogy tetszik? – kérdezte a tündérmanó. – Ha szeretnétek, fel is mehetünk rá. De ne feledjétek, ez varázsmozdony. Olyan képeket fog mutatni nektek, amiket a régmúltban látott maga körül. Szeretnétek látni ezeket?

- Szeretnénk, bizony! Most már engem is nagyon érdekel! – mondta izgatottan a kislány.

 Pipacs vezetésével egymás után felmásztak a mozdony vezetőfülkéjébe, ami meglepő módon csillogott a tisztaságtól. Amint behúzták maguk mögött az ajtót, a mozdony ablakai mögött megelevenedett a világ. Csodaszép tájak suhantak el a szemük előtt, láttak a levegőben repülő sárkányokat, tündéreket, még boszorkányokat is, amint seprűjükön lovagoltak.

A fűből, földutakról manók és tündérek integettek, mintha épp látták volna őket. Koninak csillogott a szeme a boldogságtól, s boldogan mutogatta kicsi kezével nővérének, amit láttak.

Az egyik hatalmas gombaházra az volt kiírva, Gombafalva. Ez éppen az állomás épülete volt, s a peronon apró manók ácsorogtak a menetrendszerinti szerelvényre várva. A két gyerek teljesen elvarázsoltan élvezte ezt a csodálatos utazást, miközben ők nem mentek sehová, hiszen a varázsmozdony egyhelyben állt a tisztás közepén.

A következő helyen viszont hatalmas vihar tombolt, dörgött, villámlott, így sehol nem lehetett látni egy teremtett lelket sem. Szoni nagyon tartott a dörgéstől kicsi kora óta, össze is rezzent minden dörgésre. Koni azonnal mellette termett és átölelte, miközben azt suttogta a fülébe.

- Ne félj, Nono! Itt vagyok veled! – s ettől a kislány is megnyugodott azonnal.

Egyszercsak véget ért ez a mágikus utazás, s az ablakokon túl ismét a napfényes tisztás látszott fáival, bokraival, s kidőlt fatörzseivel.

- Pipacs, ez nagyon szuper volt! – kiáltott fel Szoni és ismét mosolyogva nézett a kis tündérmanóra.

- Szuper volt – visszhangozta a kisfiú is, aki általában utánozta nővérét mindenben, amiben csak tudta.

- Örülök, hogy tetszett nektek ez az utazás. Én is sokszor jövök ide, hogy lássam azokat, akik régen lakták az erdőt és a környéket. A varázsmozdony minden emléket megőrzött s mindig mindent meg tud mutatni, amit ő látott. Ha szeretnétek, máskor is elhozlak ide benneteket, de azt hiszem, most már ideje lesz indulnunk! – mondta Pipacs, miközben nyakláncán lógó órájára pillantott. – Mehetünk?

- Mehetünk! Máskor is el fogunk jönni, amikor a szüleink elengednek. Nézd, Koninak még mindig, hogy csillognak a szemecskéi!

Koni széles mosollyal nézett rájuk, majd elindult az ösvényen. Szoni és Pipacs pedig követték a kisfiút.

Hamarosan aztán elérték az erdő szélét, ahol búcsút kellett venniük a kis tündérmanótól, aki megígértette új barátaival, hogy hamarosan ismét eljönnek látogatóba. Pipacs még sokáig integetett a két gyermek után, amíg csak el nem tűntek a szeme elől.

Koni otthon lelkendezve mesélte a szülőknek, hogy mit láttak az erdőben. Persze a szülők kétkedve hallgatták, s úgy gondolták, Szoni mesélt sokat a kisfiúnak egy varázsvonatról, ami az erdőben áll és régi meséket mesél el annak, aki felszáll rá.