SZEMÉLYES MESÉK - Jázmin és a méhecske

 Ismét egy olyan mesét osztok meg olvasóimmal, ami egy cuki kislánynak készült, s aminek természetesen ő a főszereplője. Remélem, sokan tartjátok érdemesnek elolvasásra!

 

 

Bombicz Judit - Jázmin és a méhecske

 

Jázmin már majdnem hét éves volt, és bár sokan azt mondták róla, hogy csendes és félénk, valójában egy egész kis világ létezett benne. Imádta az autókat, amik gyorsan suhannak. Szerette a cicákat, akik dorombolva összegömbölyödnek, és a kutyákat, akik vidáman csaholnak. Ha legót kapott, órákig épített belőle garázsokat, pályákat, sőt néha még egész városokat is.

Amikor kint volt a szabadban, akkor aztán meg sem állt. Görkorcsolya, roller, labda.  Jázmin úgy szaladt, mintha a szelet is le akarta volna győzni. Volt azonban valami, amitől Jázmin egy kicsit félt. A hangos zajoktól… és a méhektől.

Ha meghallotta a zümmögést, rögtön megállt. Összehúzta magát, és inkább messzire elsétált. „Mi van, ha megcsíp?” – gondolta ilyenkor.

Egy nyári napon, nem sokkal a születésnapja előtt, a kislány a kertben játszott. A nap melegen sütött, a fű puha volt a lába alatt, és a levegőben virágillat szállt.

Éppen versenyt rendezett a legóból épült autóknak a teraszon, amikor egy halk zümmögést hallott. Zzzzzzz… Jázmin megdermedt. Egy kis méhecske repült a közelben, és egy sárga virágon landolt.

A kislány szíve gyorsabban vert. Már épp fel akart állni, hogy bemenjen a házba, amikor valami furcsa történt.

A méhecske nem közeledett hozzá. Nem zümmögött hangosan. Csak dolgozott. Belebújt a virágba, mintha valami titkot keresne benne. Jázmin óvatosan közelebb lépett. Nem túl közel, csak annyira, hogy jobban láthassa, mi történik.

– Mit csinálsz? – suttogta, bár valójában nem várt választ. És akkor… mintha a méhecske válaszolt volna.

– Dolgozom – zümmögte halkan. – Ne félj, én nem bántalak.

Jázmin meglepődött. Nem is tudta, hogy a méhek „beszélnek”, de valahogy mégis értette.

– De… te megcsíphetsz… – mondta bizonytalanul.

A méhecske megállt egy pillanatra.

– Csak akkor csípünk, ha nagyon megijedünk – felelte. – Ha valaki hirtelen hadonászik, vagy meg akar fogni. De ha békén hagysz minket, mi is békén hagyunk téged.

Jázmint ez még mindig nem győzte meg teljesen arról, hogy biztonságban van.

– És mit keresel a virágban? – kérdezte.

– Nektárt – mondta a méhecske büszkén. – Ebből készül a méz. És közben segítünk a virágoknak is.

– Hogyan?

– Amikor egyik virágról a másikra repülünk, virágport viszünk magunkkal. Így a növények tudnak új magokat hozni. Nélkülünk a sok virág eltűnne.

Jázmin elgondolkodott. A kert tele volt színes virágokkal. Piros, sárga, lila, és ő mindet szerette.

– Akkor… ti segítetek nekik élni? – kérdezte.

– Igen – zümmögte a méhecske. – És neked is. Hiszen, ha vannak virágok, vannak zöldségek, gyümölcsök is. Alma, eper, barack, és mindenféle finomság.

Jázmin szeme felcsillant.

– Az epret nagyon szeretem! – mondta.

A méhecske mintha mosolygott volna.

– Akkor máris van bennünk valami közös.

Jázmin ekkor már nem lépett hátra. Csak állt ott, figyelt. S közben egyre kevésbé félt.

A zümmögés már inkább tűnt érdekesnek, mint ijesztőnek.

– Te mindig ilyen elfoglalt vagy? – kérdezte a kislány.

– Szinte mindig – felelte a méhecske. – De szeretem a munkám. És a világot, amiben élünk. Nagyon szeretem a nektárt gyűjteni, s abból mézet készíteni.

Jázmin lenézett a kis legó-autójára, majd vissza a méhecskére.

– Én is szeretek építeni, meg felfedezni dolgokat – mondta halkan.

– Akkor te is egy kicsit olyan vagy, mint mi – zümmögte a méhecske.

A kislány elmosolyodott. Nem lett hirtelen bátor. Nem szaladt oda, és nem próbálta megsimogatni a méhecskét. De már nem is akart elszaladni. Csak figyelte, és közben valami megváltozott benne. A félelem helyén megjelent egy aprócska kíváncsiság.

Aznap este Jázmin anyukájának is elmesélte a találkozást. Aztán rajzolt egy képet, ami egy virágot és egy méhecskét ábrázolt, s egy kislányt, aki egy kicsit távolabbról, de mosolyogva nézi őket.

Ahogy teltek a napok, Jázmin egyre többet figyelte a kertet és a méheket. Nem ment túl közel, de már nem futott el.

Amikor eljött a születésnapja, kapott egy különleges ajándékot. Egy kis könyvet a méhekről. A borítón egy mosolygós méhecske volt.

Jázmin végigsimított rajta, és azt mondta:

– Szeretném jobban megismerni őket.

És tudod mit? A méhek nem lettek halkabbak és a világ nem lett megnyugtatóbb, csak Jázmin lett egy kicsit bátrabb. És ez épp elég volt ahhoz, hogy szeptemberben, amikor elkezdte az iskolát, már ne csak a betűk és számok érdekeljék, hanem a világ apró, zümmögő csodái is.