Létezett az életemben egy négylábú barát, aki nálunk családtagnak számított. 15 éven át hűséges társam volt. Még idős korában is játékos, mindenre kapható tappancsos, pedig már nagyothallott. Olyannyira, hogy már a szavakat sem igen hallotta, úgyhogy tizenévesen tanulta meg a kézjeleket, s utána ezekkel tudtam irányítani. Nála hűségesebb barátom soha nem volt.
Ezt a novellát vagy nevezzük inkább mese-novellának mégis csak az élet ihlette. Megpróbáltam belebújni az ő bőrébe és elmesélni azokat az érzéseket, amiket egymás iránt éreztünk...
