Bombicz Judit - Az első szerelem
4. rész
Julcsi nagyon boldogan aludt el aznap este, s természetesen Jocó is szerepelt az álmaiban. Alig várta már a vasárnapot, hogy együtt lehessenek újra. Valójában otthon nem merte megmondani, hogy randevúja lesz egy fiúval. Félt, hogy nem engedik el és Jocó hazugnak fogja hinni. Inkább megbeszélte Gabival, hogy otthon azt mondja, hozzájuk megy. Gyűlölte a hazugságot, de most semmi más megoldást nem látott arra, hogy együtt lehessen néhány órát a szerelmével. Végül is szigorúan véve nem hazudott, hiszen készült barátnőjéhez, csak nem mondta el, hogy nem az egész időt fogja náluk tölteni.
Végre eljött a vasárnap. A családi ebédnél már mindenféle baja volt, alig tudta végig ülni az étkezést nyugodtan. Édesanyja észre is vette, hogy valami nem stimmel a lányával.
- Julcsikám, valami baj van? Úgy fészkelődsz, mintha hangyák mászkálnának a ruhád alatt.
- Semmi baj, Anya! – válaszolta hirtelen megszeppenve a lány. – Csak valahogy nem ültem jól ezen a széken. De most már minden rendben.
Tudta, nyugodtan kell viselkednie, ha el akar menni otthonról délután. Elég szigorúan fogták őt szülei. Édesanyjával azért nagyon sok dolgot meg tudott beszélni, ezt valamiért most mégsem merte elmondani neki. Nevelőapja viszont nagyon szigorúan nevelte és sajnos sokszor nem olyan stílusban közölte vele a dolgokat, ahogyan azt kellett volna. Négy éves kora óta volt a nevelőapja, mégsem tanulta meg, hogy egy lánnyal hogyan kell bánni. Neki három fiútestvére volt, s szülei valószínűleg nem bántak velük kesztyűs kézzel, hiszen rengeteg csínytevés lehetett a számlájukon. Sosem volt lánytestvére, s valljuk be, érzéke sem igen volt a neveléshez. De valahol Julcsi is tudta, hogy ez nem igazán az ő hibája. Az igen, hogy nem is próbált tanulni a lány anyukájától, hogy igazán harmonikus kapcsolata lehessen nevelt lányával. Julcsi leginkább miatta nem merte elmondani a randevút, hiszen apja még mindig úgy kezelte, mint egy óvodást, miközben nőisége éppen készült szárba szökkenni. A bimbó kezdett kinyílni, virágot bontani, s a lány kezdte felismerni, mit is jelent, ha kezd nővé érni. Apja ezt nem értette. Sem a folyamatot, sem a lánya viselkedését, így képtelen volt vele olyan kapcsolatot kialakítani, ami apa és lánya között kellett volna. Tehát ebben az esetben maradt a titkolózás. Ebéd után aztán megszólalt.
- Délután átmehetek Gabihoz? Elmagyaráznám neki a matekot, mert nem érti, aztán meg sétálnánk, beszélgetnénk.
- Természetesen mehetsz, amint készen vagy a feladataiddal – válaszolta anyukája.
S hogy mik voltak ezek a feladatok? A házija már régen készen volt, azt szombaton megírta, megtanulta. Ebéd után neki kellett mosogatnia és felmosnia. Rendet tenni a konyhában, utána teljesen szabad volt. Ez megegyezés volt közte és anyukája között. Anya megfőzi a vasárnapi ebédet minden hétvégén, Julcsi pedig utána rendet tesz. Nyilván nem örült a házimunkának, mint általában a tinik, de megcsinálta, amit mondtak neki.
Végre eljött az idő, amikor összeszedelőzködött és elindult Gabiékhoz. Kettőt egy csapásra. Barátnőjével is tölthet együtt időt, aztán tőlük megy majd a találkozóra Jocóval. Persze teljesen tűkön ült már. Gabi csak nevetett rajta.
- Látom, már majdnem kibújsz a bőrödből! Nagyon remélem, hogy a srác is ugyanennyire várja a találkozót, mint te. Ajánlom neki, hogy meg ne merjen bántani, mert akkor velem gyűlik meg a baja!
- Aranyos vagy! Örülök, hogy ennyire aggódsz értem. Igazán, mintha csak az anyukám lennél! Gabi anyu!
Erre persze kitört mindkettőjükből a nevetés, amivel végre levezették kicsit a bennük felgyülemlett feszültséget. Még beszélgettek, aztán ránéztek az órára és látták, ideje menni. Hiszen Jocó már lehet, hogy a megbeszélt helyen várja a lányt. Julcsi elbúcsúzott és elindult. Úgy érezte, pár órányi boldogság várja, hiszen este tízig kapott kimenőt otthonról.
Először szaporán lépkedett, majd ahogy minél közelebb ért a találkozó helyéig, annál lassabban kezdett menni, hiszen fogyott a bátorsága. Rohamléptekben. Vajon mi fog ma történni? Ugye nem próbálja meg rögtön elcsábítani a srác? Hiszen ő annyira tapasztalatlan és egyáltalán nincsen felkészülve semmiféle testi kapcsolatra! Sőt, nagyon jól tudja, hogy nem akar még ilyesmit egy jó ideig.
Már a távolból látta, hogy Jocó az egyik akácfa törzsének dőlve várt rá, s ettől a látványtól hirtelen megnyugodott. Odaszaladt hozzá, s a srác gondolkodás nélkül magához ölelte, majd a szájára nyomott egy puszit. Ezt még nem lehetett valójában csóknak nevezni, de életében először kapott a szájára puszit egy sráctól, úgyhogy még ebbe is beleborzongott. Julcsi még egy naiv kislány volt tizenötévesen. Abban az időben még nem minden lány volt annyira szabadjára engedve, mint manapság. Korlátok és határok voltak, a legtöbben erkölcsileg is toppon voltak, s nem siettettek semmit. Főleg nem egy testi kapcsolatot, amihez nem csak fizikailag, hanem lehetőleg szellemileg, értelmileg, agyilag is készen kellene állni minden embernek, ha belevág.
Jocó ölelésében megnyugodott, s úgy érezte, nem lesz semmi baj. A fiú nem fogja őt választás elé állítani, nem is próbálja meg kellemetlen helyzetbe hozni, s jól gondolta. Jocó nem skalpot akart gyűjteni, hanem szerelemre vágyott egy olyan lánnyal, akinek fontosak voltak az emberi értékek. Ő tudta, hogy Julcsi még a közelében sincsen egy teljes férfi-nő kapcsolatnak, s nem is akarta őt sürgetni. Úgy érezte, hagynia kell a lányt a saját tempójában fejlődni, mert ha elkezdene nyomulni, követelőzni, azonnal elijesztené magától.
- Örülök, hogy valóban eljöttél, Julcsi! Nagyon vártam már a mai napot! Remélem, te is!
- Én is! – suttogta a fiú mellkasába a lány. – Azt el sem tudom mondani, hogy mennyire vártam!
- Van mára valami terved? Azt csináljuk, amit te szeretnél – mondta Jocó, miközben az állánál felemelte a lány fejét, s mélyen belenézett két zöld szemébe. Julcsi persze azonnal elpirult. Ezt a pirulási képességet sosem tudta levetkőzni, hiszen későbbi életében, már meglett nőként is elöntötte a pír az arcát, ha valaki olyasmit mondott neki, amit ő nem szívesen hallott, vagy ami kellemetlenül érintette. Mindig gyorsan zavarba lehetett hozni.
- Mit szólnál, ha sétálnánk egy nagyot? – mondta végül halkan. – Esetleg mehetnénk a mozi felé, aztán meglátjuk a többit.
- Rendben, menjünk! Add ide azt a táskát, majd én viszem!
Átvette a lány táskáját, majd kézen fogva elindultak. Lényegében céltalanul mászkáltak egész délután és beszélgettek. Folyamatosan kérdezgették egymást, ismerkedtek a másikkal. Szerettek volna azonnal mindent tudni egymásról, bár ők is tudták, hogy ez teljesen lehetetlen.
Lassacskán sötétedni kezdett, s ők még mindig nem tudtak betelni egymás szavaival, hangjával. Egy padon ültek, szorosan egymás mellett. Jocó átölelte Julcsi vállát, s magához vonta. Ha mást nem is, de legalább így érezni akarta a lányt. Érezni, hogy mellette van, hogy talán az övé. Annak ellenére, hogy tudta, egyik ember sem lehet egy másik tulajdona. Nem is így gondolta. Egyszerűen a lány életének része akart lenni. Nem szeretett volna, hanem akart. Mindennél jobban. Ugyanúgy, ahogy Julcsinak is ez volt jelenleg az egyetlen vágya. Ha rajta múlt volna, többé el sem ereszti maga mellől a fiút.
Este kilenc óra felé járhatott az idő, amikor Julcsi megszólalt.
- Sajnálom, de mennünk kell! Tízre otthon kell lennem, ha nem akarok balhét apámmal.
- Rendben, menjünk! Nem szívesen indulok el, hiszen olyan jól érzem magam veled, de nem szeretném, ha bajod lenne ebből. Gyere, indulás!
Megfogták egymás kezét és elindultak hazafelé. Amikor az iskola utcájába értek, Jocó hirtelen megállt és maga felé fordította a lányt.
- Nagyon szeretnélek megcsókolni, de nem akarlak megijeszteni sem! Ugye még sosem csókolóztál senkivel?
- Nem, még soha! – suttogta Julcsi lehajtott fejjel.
- Semmi baj! Szeretném neked megmutatni, milyen is az, ha valaki nőként kezel. Ha megcsókol és átölel. De csak akkor, ha te is szeretnéd.
Julcsi vérvörös arccal nézett a fiúra, s mivel nem tudott megszólalni, csak beleegyezően bólintott felé.
- Rendben. Még sosem kellett megtanítanom senkit erre, de megpróbálom. Nem fogsz csalódni! Hunyd be a szemed, a többit pedig bízd rám!
Szerencsére ezen a kései órán már sötét volt, hiszen október hónapban jártak már, s az utcán sem volt rajtuk kívül egy teremtett lélek sem.
Julcsi égő arcát Jocó felé fordította, behunyta szemeit és várta a csodát, ami először a fiú ujjainak simogatásával érkezett. Persze, máskor is kapott már simogatást a családban, de így, ilyen érzékien és sokat sejtetően még soha nem érintette meg senki az arcát. A fiú ujjai éppen, hogy csak érintették a bőrét, Julcsi mégis úgy érezte, mintha áramot vezettek volna a testébe. Szinte szikrázott a bőre az érintések helyén. Még soha nem érzett ehhez hasonlót, s úgy érezte, mintha lebegne a föld felett. Aztán puha férfiajkakat érzett az arcán ugyanott, ahol a kezek érintették az előbb. Apró, édes csókok lepték el az arcát, s lassan közeledtek ajkai felé, majd óvatosan megcsókolták az izgatottságtól kiszáradt száját. Jocó finoman csókolgatta a lány ajkait, amitől érdekes módon elmúlt a szárazság, egyre puhábbá és bársonyosabbá váltak. Majd lassan ő is viszonozta ezeket a finom kis csókokat. A srác óvatosan továbbment, s megmutatta a lánynak, milyen is egy igazi, szerelmes csók. Egy csók, ami szinte követeli a másikat, ami szinte a magáénak akarja tudni azt, aki kapja. Julcsinak soha nem volt része még hasonlóban sem, s kezdeti bizonytalanságát lassan felváltotta az a mohó vágy, amivel még több ilyen csókot akart, s közben boldogan simult szerelme ölelő karjaiba. Eltűnt a zavartsága, már nem érezte kellemetlenül magát ebben a helyzetben, sőt. Úgy érezte, mintha egész eddigi élete erre a pillanatra készítette volna fel őt, hogy elmerülhessen az első szerelem mindent elsöprő, kellemes érintésében.
Amikor kicsit eltávolodtak egymástól, Julcsi már nem pirult bele, ahogy Jocó mélyen a szemébe nézett, hanem inkább földöntúlian ragyogó mosoly öntötte el az arcát, s boldogan bújt ismét szerelme ölelő karjaiba.
Ezután Jocó magához ölelve kísérte haza a lányt, s egy hosszú, szerelmes csók után engedte csak be a kapun. Julcsi úgy érezte, nem is lépked, hanem a föld felett lebeg, miközben egy utolsó intés után belépett a lakás ajtaján. Próbált kicsit kijózanodni, hiszen nem szerette volna, ha bármit megláttak volna rajta szülei. Legalább addig, amíg nem jutott be a szobájába, ahol végre egyedül lehetett és átgondolhatta az aznap történteket.
Beköszönt szüleihez, akik éppen televíziót néztek, majd egy zuhany után végre lefeküdt a szobájában, s amíg el nem aludt, addig semmi mást nem látott lelki szemei előtt, csakis Jocó kedves és mosolygós arcát. Ujjait száján nyugtatva aludt el, mint aki próbálja megóvni azokat a csókokat, amiket életében először kapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése