ONLINE TÖRTÉNETEK - Az első szerelem 5. rész

 Bombicz Judit - Az első szerelem

 

5. rész

 

 Julcsi a következő héten alig tudott figyelni az órákon, annyira izgatott volt még mindig a vasárnapi randitól. Elmesélte Ancsának is, a sulis barátnőjének, hogy mi történt, s a lány vele együtt örült a fejleményeknek. Az ember azt hinné, hogy a jegyei is elkezdtek romlani, hiszen minden gondolata a szerelme körül járt, mégis inkább javultak. Addig sem volt rossz tanuló, de ezen a héten valahogy mindenből jó jegyet kapott, akár dolgozatról, akár szóbeli felelésről volt szó.

Otthon is megdicsérték a jó eredményekért, bár a legtöbbször a legrosszabb jegye a hármas volt, amióta a ebbe az új suliba járt. A gimiben, ahol egy évet töltött, sok rossz jegye volt. Saját bőrén érezte, milyen az, amikor egy tanár nem szeret valakit, s ilyen kettő is akadt a tanári karban. Az egyik pont a matektanár volt. Érdekes, hogy az új iskolában a matematika tanára azt mondta, elég, ha évente egyszer felelteti, mert inkább azokkal kell foglalkoznia, akik sokkal kevesebbet tudnak, értenek a számok rejtelmes világából, mint Julcsi. A lánynak egy hangnyi ellenvetése sem volt, nyilvánvalóan. Egyszer például egy másik tanár helyettesítette Rózsika nénit az órán. Mivel Julcsi édesapja is középiskolában tanított, sok pedagógusnak csengett ismerősen a lány vezetékneve. Valószínűleg a helyettesítő Béla bácsi is így érzett. Szúrópróba szerűen osztályozta a lányokat. Adott egy feladatot és kihívott három diákot, akik megmutatták a füzetükben elvégzett számításokat. Ezekre úgynevezett kis jegyeket adott. Rögtön az első feladatnál Julcsi is beleesett a szórásba, de nem aggódott. Mindig szerette a matematikát, amit elég jól megértett. Első feladat, ötös. Következett a második feladat. A tanár kíváncsi volt, így a másodiknál is kérte Julcsi füzetét. Hibátlan volt, így jött a második kisötös is. A lány már szinte kívánta, hogy a harmadik feladatát is meg kelljen mutatnia. Nem sokáig váratott magára a hívó szó, így kiment a katedrához a füzetével, amibe rögtön bele is került a harmadik kisötös. Béla bácsi nagyon szigorú ember volt, de tetszett neki, hogy Julcsi hibátlanul dolgozott, így a naplóba is bekerült számára egy valódi osztályzat, ami szintén egy ötös volt. Már megérte aznap suliba menni.

Otthon délutánonként megírta a háziját, aztán álmodozott. Természetesen Jocóról szóltak ezek az éber állapotú álmok, hiszen alig várta a hétvégét, amikor újra találkozhatnak. Lassan aztán végre az is megérkezett, s vele a jóképű fiatalember is.

Úgy beszélték meg, hogy a Művelődési Ház előtt találkoznak, aztán megbeszélik, mit csinálnak. Julcsi az ajtóból leste, mikor érkezik Jocó autóbusza, s a szíve majdnem kiugrott a helyéről, amikor meglátta az úton lefelé sétálni a fiút. Vette a lakáskulcsát és már otthon sem volt. Ugyanannál a padnál találkoztak, aminél a mozi után is beszélgettek.

- Julcsikám! Annyira hiányoztál – súgta a lány fülébe Jocó, miután megcsókolta.

- Te is hiányoztál nekem! Nem volt egyszerű figyelnem az órákon, mégis csak jó jegyeket hoztam a héten. Nem tudom, hogy csináltam.

- Nagyon egyszerűen. Úgy, hogy egy okos lány vagy. Gratulálok a jó jegyekhez. Ma mit csináljunk? Menjünk megint sétálni egyet?

- Mehetünk, aztán eldöntjük – válaszolta Julcsi, aztán hirtelen elsápadt. Falfehér lett az arca, amitől Jocó meg is ijedt egy kicsit.

- Mi történt veled? Rosszul érzed magad, fáj valamid?

- Nem fáj semmim, de azt hiszem, most balhé lesz. Meséltem neked, hogy apu úgy kezel, mint valami kis óvodást és semmit nem enged. Nézd, most jött ki a kapun és már meg is látott. Lehet, hogy ma nem lesz a randinkból semmi – válaszolta szinte suttogva a kétségbeeséstől a lány.

Valójában nem is tévedett, mert apja azonnal feléjük vette az irányt. Amikor odaért, épphogy csak visszaköszönt Jocónak, aki illedelmesen köszöntötte és ráförmedt a lányra.

- Te meg mit keresel itt? Ki engedett el otthonról? Azonnal mars haza és ne halljak egy hangot se!

A két fiatal egyszerűen nem tudta, mit tegyen. Julcsi kérlelőn nézett Jocóra, hogy ne haragudjon rá, hiszen nem tehet a dologról. Ráadásul apjának sem mert ellent mondani, ezért inkább elbúcsúzott a fiútól. Addigra apja is ott hagyta őket, de távolról még figyelte, hogy lánya szót fogad-e neki.

- Kérlek, ne haragudj! – mondta könnyeivel küszködve. – Muszáj hazamennem, ha nem akarok még nagyobb bajt magamnak.

- Én ezt nem értem! Apádnak mi baja volt most azzal, hogy itt beszélgetünk?

- Ha rajta múlna, talán sosem lenne senkim, és sosem beszélgetnék egy fiúval sem. Mintha be akarna zárni egy kalitkába, de nem tudom, mit tehetnék ellene. Muszáj mennem. Jövő héten minden nap fél kettőkor végzek a suliban. Eljössz elém? – kérdezte szinte könyörögve.

- Megyek hát! – válaszolta dacosan a fiú. – Melyik nap menjek? Reggeles leszek, így kicsit várnod kell majd rám. Kb. egy órát, de megyek.

- Akkor gyere kedden. Ancsát rászedem, sétáljunk kicsit és utána találkozhatunk. Anyának is szólok itthon, nehogy ezért is álljon a bál.

- Akartam valamit mesélni is neked, de majd akkor kedden elmondom. Menj, nem szeretném, ha miattam valami bajod lenne. Már most hiányzol, mert hát úgy érzem, szeretlek!

Julcsit ettől a vallomástól földöntúli boldogság öntötte el, másik része pedig belül zokogott, amiért itt kellett hagynia a fiút, de muszáj volt elindulnia. Mivel apja még mindig a park másik felén állt és beszélgetett valakivel, nem lehetett szerelmes csók, csak két puszi és Julcsi már ott sem volt.

A kapuban már rázta a hangtalan zokogás, szeméből pedig patakzottak a könnyek. Fél szemmel látta, hogy apja is hazafelé indul, így inkább bemenekült nagymamájának a szobájába, ahol az idős hölgy meglepődve nézte unokája könnyeit.

- Julcsikám, mi történt veled? Ki bántott?

A lány hüppögve mesélte el, mit tett az apja. Nagymamája, akit Julcsi csak Maminak hívott, nagyon mérges lett vejére, hiszen ideje lett volna már a férfinak észrevennie, hogy a lánya nem kicsi, akit mindentől óvni kell. Eljött az ideje annak, hogy felnőjön, hogy fiúk után érdeklődjön és kinyíljon.

- No, akkor én most megoldom ezt a problémát! Töröld meg az arcodat, nem kell, hogy a fiúd kisírt szemekkel lásson.

- Hogyan látna, Mami? Hiszen nem mehetek ki hozzá.

- Ki mondta, hogy hozzá mész? Jössz velem. Átmegyek Balogh nénihez kicsit, te pedig elkíséred Nagyanyádat. Na, benne vagy?

Julcsi már el is mosolyogta magát, mert megértette, hogy nagyija segíteni akar nekik. Bólintott egy hatalmasat és csak azon izgult, hogy Jocó még itt legyen a közelben.

Mami közölte, hogy elmegy otthonról és Julcsit is viszi magával. Senkinek nem volt ellenvetése, így kiterelte maga előtt a lányt és elindultak. Julcsi már a kapuból látta, hogy Jocó még mindig ott téblábol a parkban. Ahogy meglátta őket, intett. Julcsi pedig hívogatóan visszaintett neki, hogy menjen utánuk.

Amikor utolérte őket, Julcsi boldogan mutatta be őket egymásnak. Maminak csak egy kikötése volt. A parkot kerüljék el, beszélgessenek máshol és másfél óra múlva legyenek a barátnője kapujánál, mert akkor szándékozik hazamenni. Azzal útjukra is bocsátotta a szerelmeseket, s fejcsóválva, de mosolyogva lépett be a már nyitott kapunk.

Amikor végre kettesben voltak, Jocó megszólalt.

- Nagyon aranyos a nagymamád, hogy segített!

- Ugye? Nem is számítottam rá, de azonnal öltözni kezdett, hogy akkor ő barátnőzni indul. Annyira szeretem!

- Most már én is! – válaszolta vigyorogva a fiú, s végre megkönnyebbülten átölelték egymást. Alig tudtak betelni a másikkal. Csókot csók követett, s olyan hosszan voltak képesek egymás szemébe nézni, hogy simán versenyt nyerhettek volna vele. Jocó egyfolytában Julcsi zöld szemeit, hosszú szempilláit bámulta, a lány pedig boldogan merült el a fiú melegbarna szemeiben.

Ha rajtuk múlt volna, soha nem ér véget ez a nap, de sajnos a másfél óra nagyon gyorsan eltelt. Viszont már mindketten bizakodva tekintettek kapcsolatuk elé, hiszen tudták, van mellettük valaki, aki segíteni fogja őket mindenben.