Bombicz Judit - Az első szerelem
9. rész
Anyukája csak mosolygott lánya izgatottságán, de természetesen megértette, hiszen első szerelem csak egyszer lehet az ember életében. Julcsi szinte repkedett az örömtől és türelmetlen volt a várakozástól.
Egyszer csak megszólalt a bejárati ajtó csengője, s ettől Julcsit kisebb sokk érte, mire végre kapcsolt, hogy talán nem ártana kinyitnia az ajtót.
Amint az ajtó kitárult, máris Jocó nyakába ugrott, s az is határtalan boldogsággal ölelte magához a lányt, akit már nagyon hiányolt. Úgy csókolták meg egymást, mintha körülöttük megszűnt volna a világ és mindenki más eltűnt volna. Addig, amíg anya halkan köhintett egyet a konyhában, amivel figyelmeztette őket a család jelenlétére.
Julcsi egy pillanat alatt elpirult és kézen fogta a fiút, majd együtt beléptek a nappaliba, ahol Jocó illően köszöntött mindenkit.
Anya kávét főzött, süteményt tett eléjük, s mindannyian a fiú hogyléte felől érdeklődtek. A kezdeti megilletődöttség is elszállt, s most már Jocó is fesztelenül válaszolgatott a hozzá intézett kérdésekre.
- Van egy jó hírem is! – jegyezte meg hirtelen a fiú, s mosolyogva nézett Julcsira.
- Mi az? Mondd már! – kérlelte a lány kíváncsian.
- A felettesem elárulta, hogy bár most is hazajöhettem, úgy néz ki, hogy szilveszterre és újévre is elengednek majd. Karácsonyra nem lehet, olyankor leginkább azok kapnak eltávot, akiknek gyerekük van. Úgyhogy, ha minden igaz, év végén is együtt lehetünk.
- Ez jó hír – jegyezte meg Julcsi nagymamája. – Van valamilyen terved akkorra?
- Igazából arra gondoltam, hogy ha nem zavarok, akkor szilveszterre átjönnék, újév napján pedig szeretném Julcsit én is bemutatni a szüleimnek. Annyit meséltem már róla nekik, hogy nagyon szeretnék megismerni. Természetesen akkor, ha engedélyt kapunk rá.
Hiába na, Jocó tudta, hogy milyen hangnemet kell használni ahhoz, hogy egy szülőt megpuhítson. Még akkor is, ha nem tudatosan tette. Mindenesetre az udvariasságával mindig learatta a babérokat mindenkinél.
A szülők egymásra néztek, majd az anya megszólalt.
- Semmi ellenvetésünk nincsen, de először jöjjön el a szilveszter és meglátjuk, valóban elengednek-e katonáék!
- Természetesen. Végül is igaz, soha nem lehet tudni, hirtelen nem változnak-e meg a dolgok. Sajnos most csak két napra engedtek el, úgyhogy holnap már utaznom kell vissza. De ha igaz, év végén négy vagy öt napot is kaphatok itthonra.
Hamarosan aztán a család magukra hagyta a fiatalokat, hiszen lényegében csak néhány órájuk volt együtt, ezt pedig hadd töltsék el zavartalanul. Sajnos az idő egyfolytában gyorsan halad, így gyorsan vége lett ennek a napnak is. Menni kellett az autóbuszhoz, hogy aztán ismét várakozással töltsék a napokat.
A napok aztán egyre gyorsabban teltek. Megérkezett a téli szünet, végre eljött a karácsony is, ami Julcsi legkedvesebb ünnepe volt mindig. Ajándékok a fa alatt, finom vacsora a családdal. Valójában csak Jocó hiányzott a lánynak a karácsonyi repertoárból. Azonban tudta, hamarosan szilveszter, amikor is együtt fogják köszönteni az újévet.
-------------- *** --------------
Szilveszter napja volt. Julcsi, anya és Mami bőszen sütöttek és főztek, hiszen ünnepnap volt. Ráadásul ilyenkor két napra készültek, mert újév napján senkinek nem volt kedve soha korán kelni és robotolni a konyhában. Délután aztán Jocó is megérkezett ebbe a vaníliaillatú sütimenyországba. Nem bánta, mert nagyon szerette a finom süteményeket, bár ez egyáltalán nem látszott meg az alkatán. Szerencséje volt, jó géneket kapott ebből a szempontból. Nem úgy, mint Julcsi, aki szerint elég volt, ha csak ránézett az édességre, az máris plusz kilókban jelentkezett nála. Nem tudott mit tenni, ráadásul imádta az édességet. Ez még idősebb korában is így maradt.
Este a család együtt nézte a szilveszteri műsort a televízióban. Egy ideig a fiatalok is a nagyszobában ücsörögtek, de aztán halkan és óvatosan kimentek a nappaliba. Leültek a kanapéra és végre csak egymással foglalkozhattak. Jocó hanyatt feküdt a kanapén, fejét a Julcsi ölébe tett párnán nyugtatta és úgy beszélgettek. Jocó kérdezte a lányt, hogy mi az elképzelése az életéről, a kapcsolatukról, de Julcsi erre még nem igen tudott konkrét válaszokat adni. Hogy is tehette volna, hiszen bármennyire szerelmes volt, a gondolkodása még egy naiv kislányt tükrözött. Ő nem szőtt hosszú távú terveket, inkább Jocó életéhez igazodva egyik eltávozástól a másikig tervezett csak. Szerencsére a fiú abbahagyta a faggatózást, amit a lány egyáltalán nem bánt, mert kezdte kicsit kellemetlennek találni a témát. Ebben a helyzetben ő a jelennek élt, az éppen aktuális érzelmeinek és nem akart komoly tervekkel foglalkozni.
Hamarosan aztán vége lett ennek az éjszakának is, ami egyben az első együtt töltött éjszakájuk volt. Legalábbis a napszak szerint, hiszen csak beszélgettek és csókolóztak, ahogy máskor is tették. Julcsi tobzódott ebben az állapotban, hiszen élvezte, hogy Jocó nem sürgeti őt semmire, hanem megvárja, amíg ő is eljut egy bizonyos szintre.
Hajnalban aztán Jocó elköszönt és elindult haza. Előtte azonban ellátta Julcsit tanácsokkal, hogy melyik busznál fogja várni, hol kell leszállnia és hogy időben menjen ki a megállóba. Aztán rohant a buszhoz, amit nem szeretett volna lekésni.
Julcsi lefeküdt és aludt néhány órát, mielőtt készülődni kezdett volna. Gondosan válogatott ruhái között, hogy mit is vegyen fel, hiszen jó benyomást szeretett volna kelteni Jocó szüleiben. Végül aztán egy nagyon apró kockás, szürkés színű szövetszoknyát és egy barackvirágszínű kötött pulóvert választott magának. Nem sok, nem is kevés, pont jó. Állapította meg, a tükör előtt állva. Sminket nem használt, most is csak fekete kontúrral emelte ki szemeit. Magas szárú csizmát húzott, majd felvette sötétzöld szövetkabátját. Elbúcsúzott a családtól, kezébe vette táskáját és elindult a megállóba.
Izgatottan állt fel a buszon a megálló előtt, ahol le kellett szállnia. Az autóbusz megállt, az ajtó kinyílt, Julcsi pedig lelépkedett a lépcsőn. Aztán körülnézett és kicsit csalódottan látta, hogy Jocó sehol nincsen. Még. Remélhetőleg.
Julcsi téblábolt a buszmegállóban. Tekintgetett mindenfelé, hátha végre meglátja Jocót. Gondolta, ha nem jön hamarosan, megkérdezi valakitől, merre laknak és elindul egyedül. A következő pillanatban aztán mintha a földből lépett volna elő, ott volt a fiú. Ráadásul nem is egyedül, mert az apukája kísérte. Julcsi így rögtön át is esett az első bemutatkozáson. Az apuka fülig érő szájjal, mosolyogva köszöntötte a lányt. Kiderült, van egy útjuk, Jocó nagymamájához. Tehát még egy bemutatkozás várt rá. Amikor ott is végeztek, végre elindulhattak Jocóékhoz, ahol már nagyon várták a vendéget. Amikor beléptek, Julcsi bemutatkozott a fiú anyukájának, aki rögtön két puszit adott neki. Kellemes fogadtatásban volt része. Teri persze tele szájjal vigyorgott, amikor meglátta barátnőjét.
Gyorsan elrepült a délután. Egy kis időt a családdal töltöttek, aztán kettesben Jocó szobájában leültek. Haza már nem egyedül ment Julcsi, hiszen a fiú is vele utazott, hogy minél tovább együtt lehessenek.
- Na, hogy érezted magad nálunk? – kérdezte a fiú a buszon.
- Nagyon jól. Igazán aranyosak voltak a szüleid. Teriről meg nem mondok semmit, végül is ő Teri – nevetett Julcsi.
Otthon is megkérdezték a szülők, milyen volt a napjuk, aztán kettesben is hagyták őket.
Este Jocó hazament, de megígérte, még másnap eljön, hiszen utána vissza kell mennie Körmendre. Elvégre kötelesség is van a világon.
Másnap délután jó nagyot sétáltak a friss levegőn. Találkoztak a lány barátaival. Talán Csabi örült legjobban Jocónak, hiszen amióta bevonult, nem találkoztak egymással.
Ez a nap is nagyon gyorsan elszalad. Tény, hogy akkor szalad leginkább az idő, amikor jól érezzük magunkat. Este a buszmegállóban Julcsi kicsit pityergett, mert ismét külön kell tölteniük jó néhány hetet. Jocó megígérte, amint lehet, ismét hazajön és akkor megint együtt töltik majd az időt.
Amikor a busz megérkezett, Jocó felszállt és a jármű végében ült le, hogy minél tovább láthassa a lányt, aki egyfolytában integetett utána, amíg csak el nem tűnt szeme elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése