ONLINE TÖRTÉNETEK - Az első szerelem 13. rész (Epilógus)

 Bombicz Judit - Az első szerelem

Epilógus

13. rész

Julcsi nagyon sokáig, hónapokig képtelen volt teljesen megnyugodni. Főleg, hogy Jocót többször is látta, mert a fiú minden eltávkor meglátogatta a lány lakóhelyét. Leült a parkban, szemben Julcsiék házával, hátha meglátja a lányt. Nem tudta, hogy Julcsi fájó szívvel ugyanúgy figyelte őt a bokrok takarásából, a kertből. De nem tett egyikük sem, semmit. Mikor Jocó leszerelt, visszatért a munkahelyére, s így a lány még többször látta, aztán amikor a fiú rájött, hogy nincs már visszaút, úgy döntött, inkább másik munkahelyet keres. Nem akarta sem a saját, sem a lány szívét fájdítani tovább.

Teltek az évek, semmit nem tudtak egymásról. Julcsinak voltak jó és rossz tapasztalatai a férfinemmel. Tizenhét évesen volt a legrosszabb, amikor egy barátja visszaélt a belé vetett bizalommal és ittasan rá akart mászni a lányra. Julcsi még sosem volt férfival, tartott az egésztől, de a hirtelen sokk, a félelem és az általa generált adrenalin olyan erőt kölcsönöztek neki, amivel meg tudta akadályozni, hogy erőszak áldozata legyen. Megmenekült és nem igazán beszélt erről a dologról senkinek. Ez a barát, aki többé nem lehetett barát hiába próbált ezerszer is bocsánatot kérni a lánytól, Julcsi folyamatosan kitért előle. Azonban egy dolgot elért ezzel az egésszel a lánynál. Julcsi képtelen volt megbízni a férfiakban ezek után. Teljes mértékben soha többé nem is sikerült neki.

Tizennyolc évesen, húsvét hétfőn megismerkedett leendő férjével. Járni kezdtek, majd jött az esküvő és a gyermekáldás is, majd el is költöztek a szülőktől. Sajnos a házasság nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, így kislánya négyéves korában elváltak.

Julcsi egy nagyvállalat irodaházában dolgozott, amit nagyon szeretett. Mellette a fővárosba járt iskolába, amit nagyon jó eredménnyel végzett el.

Hazaköltözött a szülői házba és kislányával együtt szüleivel éltek, amíg Édesanyja beteg lett. A betegség három hónap alatt legyűrte az asszonyt, s 1996. decemberében végleg eltávozott. Julcsi ekkor volt harminc éves és érezte, ez volt az a pillanat, amikor valóban felnőtté vált, mert azzá kellett válnia.

Kislánya talán tizenegy éves volt, amikor beteg lett, így nem mehetett iskolába, s Julcsi is otthon volt vele. A gyermek rajzfilmet nézett, miközben anyukája tett-vett a lakásban, amikor váratlanul megszólalt a bejárati ajtó csengője. Julcsi megtörölte vizes kezét és ment ajtót nyitni. Amikor lenyomta a kilincset, azonnal deja vu érzése támadt, mert az ajtóban nem más ácsorgott zavartan, mint Jocó, az első szerelme. El nem tudta képzelni, mit keres a férfi a lakásuknál, miért jöhetett hozzá, hiszen azóta nem találkoztak, hogy szakítottak egymással. Hirtelen meg sem tudott szólalni, de Jocó megtette helyette.

- Szia! Remélem, nem zavarlak! Ne haragudj, hogy így rád török, de itt jártam a közelben, itt volt dolgom. Arra gondoltam, szeretném tudni, hogy mi van veled, így bejöttem. Talán nem kellett volna bejelentés nélkül…

- Semmi gond! – jött meg végre a hangja Julcsinak is. – Gyere, fáradj beljebb! Megkínálhatlak esetleg valamivel? Egy kávéval?

- Köszönöm, a kávé jól esne – válaszolta Jocó, majd szinte félénken belépett az ajtón.

Julcsi bemutatta neki a kislányát, aki el nem tudta képzelni, ki lehet ez a férfi, de aztán nem foglalkozott vele. Jobban érdekelte a rajzfilm a televízióban.

- Gyere, foglalj helyet! Főzök egy kávét.

Jocó leült a székre, amin régen annyit üldögélt. Azon a kanapén, ahol Julcsival oly sok időt töltöttek együtt, most a kicsi lány feküdt betakarózva. A lakásban szinte semmi nem változott azóta, hogy utoljára itt járt. Furcsa lehetett számára, de nem mutatta.

Kávéztak, beszélgettek. Jocó mesélt az életéről, hogy mik történtek vele az évek során, s azt is elmondta, hogy sosem nősült meg. Látszott rajta, hogy kicsit megviselte, megpróbálta őt az élet, de nem panaszkodott. Talán másfél órát beszélgettek, majd a vendég felállt, elköszönt, minden jót kívánt régi szerelmének és kilépett az ajtón. A lakásból is, és Julcsi életéből is, végleg.

Ismét hosszú évek teltek el. A pici lányból már majdnem felnőtt nő vált, Julcsi pedig még mindig kereste saját magát az életben. Kereste azt az utat, amire született, s a legváratlanabb pillanatban, amikor nem számított rá, meg is találta. Rájött, hogy írásra született. Arra, hogy másoknak örömet szerezhessen egy-egy kitalált, vagy éppen igaz történetével. Hogy a gyerekeket elvarázsolja meséivel, s megszerettesse velük az irodalmat.

Attól kezdve, hogy az internetet bevezettették, nagyon sokszor próbálta megtalálni a hálón Jocót, hiszen rengetegszer jutott eszébe, vajon mi lehet vele. Látogatása óta nem hallott róla semmit, de sehol nem talált rá. Sem közösségi oldalakon, sem máshol. Mintha nem is létezett volna.

Teltek az évek, volt, hogy gondolt a férfira, aztán sokáig nem jutott eszébe. Azon viszont sokszor morfondírozott, vajon igazak voltak-e azok a vádak, amiket anno Édesanyjának duruzsoltak? Egyre többször jutott arra a feltételezésre, hogy koholt vádak voltak, s talán valakinek nagyon érdekében állt eltávolítani őket egymástól. Soha nem derült ki, hogy mi volt az igazság, pedig ezért is szerette volna megtalálni Jocót a neten. Úgy érezte, tisztázniuk kéne ennyi év távlatából is ezt az egészet, hiszen már nem egy gyáva kislány volt, hanem felnőtt nő, aki magyarázatra várt, de sajnos hiába…

2019. márciusában ismét sokat járt az esze Jocón, de annyira erőszakosan jelent meg a gondolataiban, mint még soha. Egyfolytában azt érezte, muszáj rátalálnia valahogy. Muszáj felvennie vele a kapcsolatot, hogy beszéljenek egymással, hogy megnyugodhasson a lelke. Reménykedett abban, hogy Jocó rátalált a másik felére és boldog életet élt. Nagyon sokáig nem talált semmit, de aztán…

Egy nap ült a gépnél és a világhálón keresgélt. Újra beírta Jocó teljes nevét a böngésző keresőjébe, ami aztán kiadott egy oldalt, ahol a férfi neve szerepelt, a fotójával együtt. Bár ne adta volna ki, hiszen ez az oldal az elhunytak emlékére gyújtható gyertyák otthona volt. Julcsi rögtön rákattintott és szívét mintha vasmarok szorította volna össze. Nézte Jocó fotóját és eleredtek a könnyei. Megsiratta első szerelmét, akit soha nem tudott elfelejteni. Amikor kicsit megnyugodott, megnézte, hogy Jocó mikor hunyt el és nem akart hinni a szemének. 2019. március 2-a volt halálának napja. Ötvenhét évet élhetett csak. Julcsi most már értette, miért volt olyan sürgető a vágy márciusban, hogy megkeresse őt a hálón. Mintha csak a férfi lelke sugallta volna, mit kell tennie, mintha szeretett volna elbúcsúzni tőle. Azóta is sokszor járt az oldalon és gyújtotta az újabb gyertyát Jocóra emlékezve, s ettől mintha a férfi lelke is megnyugodott volna. Többé nem jelent meg Julcsi egyik álmában sem. A nő a közösségi médiában is megtalálta a férfi profilját, s néha ránézett, s mind a mai napig ránéz az oldalára.

Ez volt hát egy első szerelem története, mely hatalmas hullámokat kavart egy nő életében. Ezek a hullámok azonban mára lecsendesültek, s már csak az emlékeket őrzi egy szív, egy lélek, aki végre úgy érezheti, hogy megbocsátott neki az a másik, akit tapasztalatlanságból és félelemből valaha megbántott…