Bombicz Judit - Múltunk lesz a jövőnk...
4. fejezet - Várakozás
Először nem vette észre a fülében dübörgő zenétől, hogy Gabi besomfordált az ajtón, csak akkor, amikor már leült az ágy szélére.
Levette fejéről a fejhallgatót és kikapcsolta a lejátszót.
- Mi a helyzet Hugi, csak nincs valami bajod?
- Dehogyis, csak kicsit bejöttem hozzád. Mit hallgattál?
- A kedvencemet. Hallgass bele!
S ezzel Gabira került a fejhallgató, és bekapcsolta a zenét. A kislány, aki azért már nem is volt annyira kislány, hiszen 17 éves volt, azonnal felpattant az ágyról és táncolni kezdett. Számára ez nem jelentett gondot, hiszen ezt tanulta folyamatosan.
- Tita, ez nagyon jó! – kiabálta, hiszen a saját hangját alig hallotta a zenétől.
Titanilla erre végre elnevette magát, talán amióta hazaért, először volt tele örömmel ez a reakciója.
Lehalkította a dalt, hogy húgának ne kelljen kiabálnia, mert azt az egész házban hallhatná mindenki.
- Igen, tudom, hogy nagyon jó! Ezért imádom. Olyan a hangja, hogy teljesen elvarázsol vele. Ha rossz a kedvem, ő akkor is jó érzéssel tölt el. A tehetsége szinte páratlan a maga nemében.
- Hát, ha nem tudnám, hogy a szíved kiért dobog, még azt hihetném, hogy belezúgtál egy amerikai sztárba – nevetett felszabadultan Gabi.
- Ugyan már Hugi, kinőttem én már az effajta lángolásokból. Az elérhetetlen, jóképű sztárok már nem az én érzelmi világomat feszegetik, szerencsére. Különben pedig mit tudsz te? Kiért is dobog az én szívem? Na, gyerünk, ki vele! Mondd el, mire gondolsz!
- Ne csináld már! Tudom, hogy még gyerek voltam, de azért volt szemem, ahogy most is van. Láttam, mennyire oda voltál Zoliért, és azt is látom, hogy most is ő jár az agyadban. De holnap már ismét jön, találkozhatsz vele!
- Tényleg okos vagy! Pedig erről sosem beszélgettünk mi ketten, de úgy látom, te is felnőttél, nem vagy már az a pici kistestvér, akire vigyáznom kellett. Igazad van, tényleg ő jár a fejemben egyfolytában. De félek is a találkozástól. Nem akarom neki elárulni az érzéseimet, amikkel teljesen még én sem vagyok tisztában. Ráadásul nem tudom, mit gondol rólam most. Tudom, régen én voltam számára a kiállhatatlan, rajongásig szerelmes kiscsaj, akit nem lehetett levakarni. Úristen, mit kellett miattam átélnie szegénynek! Ezek után mégis hogyan nézzek majd a szemébe?
- Istenem, hogy a felnőttek mennyire túlbonyolítanak mindent! – sóhajtott fel szemét forgatva Gabi, majd ismét elnevette magát. – Felesleges emiatt szégyenkezned, hiszen Zoli is átélte, csak ő a másik oldalon. Van egy olyan érzésem, ha többet lesztek együtt, te sem leszel közömbös az ő számára. Ráadásul én még reménykedem is ebben, mert nekem ő is olyan, mintha a nagytesóm lenne. Nagytesó, ez a helyes kifejezés!
- Rendben Hugi, ha rajtam múlik, megkapod testvérnek! De viccet félretéve, tényleg ideges vagyok a találkozás miatt. Amikor majd megérkezik, elmúlik az idegességem, de úgy látszik, ezzel is úgy vagyok, mint a vizsgákkal. Amíg rám nem került a sor, szinte tövig rágtam a körmöm idegességemben. Ahogy beléptem a terembe, megszállt valami biztonságos nyugalom, és kizártam az agyamból minden mást. Simán vettem az akadályokat.
Gabi nővérét átölelve nevetett, s boldog volt, hogy végre ismét együtt lehetnek. Most már nem, mint a nagylány kicsi húga, hanem mint a nővérének a barátnője, akivel meg lehet beszélni bármit.
Titának is jó volt érezni, hogy édesanyján kívül még egy szövetségest tudhat maga mellett, mert bár imádta és istenítette édesapját, a szerelmi ügyeit nem igen szokta megbeszélni vele.
Még néhány percet beszélgettek, aztán Gabi elköszönt, mert táncórára kellett mennie, de ezt sosem bánta, hiszen imádta csinálni.
Tita visszafeküdt az ágyba és újra kedvenc zenéit hallgatta, majd szép lassan álomba merült. Egy olyan világba érkezett, ahol az emberrel bármi megtörténhet. Még az is, hogy beleszeret valaki, akire nagyon vágyik.
Amikor felébredt, már sötétség vette körül a szobában. Szép csendben leszállt az este, s ő rájött, átaludta az egész délutánt. Senki nem zavarta, hagyták pihenni. Ismerték. Tudták, amint megérkezik a festéshez szükséges holmija, azonnal munkához lát újra, és megszállottan kezd festeni. Mert olyankor megszűnik körülötte az egész világ, benne él a készülő műben.
Feltápászkodott az ágyról, és kisétált a fürdőszobába. Vizet locsolt az arcára, amitől aztán teljesen felébredt. A televízió hangja szűrődött ki szülei szobájából, Gabitól pedig beszélgetés halk moraja.
Tita bekopogott húgához, majd benézett és látta, egy barátnője van ott, akivel élénk társalgást folytattak. Köszönt nekik, aztán inkább visszament saját birodalmába.
Felkapcsolta az olvasó lámpát és végre átnézte azt a magazint, amit még a pályaudvaron vásárolt. Nézte, lapozta, de mégsem tudott igazán odafigyelni rá.
Minden újabb fotónál bekúszott a képbe Zoltán mosolygós arca, és egyszerűen nem tudta elhessegetni sem maga elől. Igaz, nem is nagyon akarta, hiszen még ilyen formán is jó volt látnia.
Kiment a konyhába, készített gyorsan egy szendvicset, hozzá egy pohár tejet és megvacsorázott. Eltakarította maga után a romokat, aztán beállt a zuhany alá.
Hosszú ideig folyatta magára a kellemesen langyosra állított vizet, és csodálkozva nyugtázta, hogy nem felébred tőle teljesen, hanem inkább álmosítja őt.
Elzárta a csapokat, átöltözött és ismét lefeküdt. Néhány perc alatt elaludt és már nem is ébredt fel reggelig.
Amikor egy napsugár megcirógatta csukott szemeit, azonnal felébredt. Persze, elfelejtette este behúzni a sötétítő függönyöket. Na, nem baj, ha már így alakult, fel is kel.
- Hiszen ma délután érkezik Zoltán – gondolta magában boldogan. – De mit csináljak addig? Megvan! Először reggelit készítek a családnak, aztán én fogom ma az ebédet is megfőzni. Anya legalább pihenhet egy kicsit.
Gyorsan felkelt, felöltözött, megmosakodott és kiment a konyhába.
Mindent kitett az asztalra, amire szükség volt a reggelinél, és nekiállt mindent bele rántottát készíteni. Azért volt mindent bele, mert ami fellelhető volt a hűtőszekrényben és alkalmazható egy rántottához, az minden belekerült.
Készített kakaót, kávét és teát is, hátha nem mindenki szeretne ugyanazt inni.
Régebben nem szeretett a konyhában tevékenykedni, most szinte élvezte az egészet.
A sülő rántotta kellemes illata aztán kicsalt mindenkit a saját szobájából.
Édesanyja puszit nyomott a homlokára, édesapja kedvesen mosolygott rá az ajtóból. Gabi szemét dörzsölgetve került elő és a nagy csendben hirtelen hangosan megmordult a gyomra, amitől aztán mindenki elnevette magát.
- Siessetek, kérlek! – szólt Tita. – Mindjárt készen van a reggeli és nem szeretném, ha kihűlne!
Gyorsan elintézte mindenki a reggeli rituálét, majd néhány perc múlva már körbeülték a nagy ebédlőasztalt, és kellemes beszélgetés közben elfogyasztották a reggelit.
Amikor végeztek, a lány mindenkit kitessékelt a konyhából, mondván, ez ma az ő birodalma lesz és ő szeretne mindent elkészíteni.
Szülei csak mosolyogtak. Sejtették, ez az egész Zoltán érkezésével függ össze, ezzel próbálja levezetni a feszültséget. S Tita még nem is tudta, hogy ebédre is meghívták a férfit.
Az egész délelőttje a konyhában telt el. Még egy süteményt is bevállalt, hogy kedveskedjen családjának, na meg a várva várt férfinak.
Szép lassan eltelt az idő, közeledett az ebéd időpontja.
Megterítette az asztalt, de csak négy személyre. Anyukája éppen kilépett a szobájukból, amikor meglátta, s halkan szólt lányának.
- Kicsim, eddig nem szóltam, hogy ne legyél nagyon ideges, de apa meghívta Zolit is ebédre. Fél óra múlva itt lesz…
Tita először elpirult, aztán elsápadt és kissé kétségbe esett.
- Jesszusom, Anya! Miért nem szóltál? Inkább hagytalak volna ma téged főzni. Mit fog gondolni Zoltán az én főztömről, hiszen alig értek még hozzá.
- Nyugalom, kislányom! Azért hagytam, hogy csináld, mert tudom, hogy amit megcsinálsz, az jó. Elvégre nem először készítesz ételt a családnak. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Inkább menj, és készülődj! Tudom, hogy szeretnéd kicsit kicsinosítani magad, mire megérkezik a vendégünk.
Anya mosolygott rá, s ez megnyugtatta a lányt. Nem teljesen, de lecsillapodott kissé és elindult, hogy átöltözzön. Feltett egy kis sminket és rendbe hozta a frizuráját. Mert egy nő mindig a legjobb formáját szeretné mutatni a szeretett férfi előtt. Így van ez már azóta, amióta csak ember él a Földön, s ez így is marad mindörökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése